2013. november 26., kedd

Hó, hó, hó – most szólok, talán még nem késő! :-)



Az az igazság, hogy jó pár éve meglehetősen értetlenül állok a kis hazánkban télen némelykor előforduló havazás, illetve annak kezelése címszó alatt végzett tevékenységgel kapcsolatban.
Valahogy nekem úgy tűnik – és a Jó Isten látja lelkemet, nem szeretnék senki érintettet megbántani – van valami ok, amiért nálunk nem sikerül megtalálni ezzel a bonyolult kérdéssel kapcsolatban a megfelelő megoldást. Valahogy mindig azt tapasztalja a polgár, hogy elkezd esni a hó, és bár a szezon előtt minden évben elhangzik a szakemberektől, hogy „felkészültünk a télre…” az utak havasak maradnak, a járdák életveszélyesek, a hókupacok (már amennyiben egyáltalán „gyártanak” ilyeneket) abszolút rossz helyen, stb., stb.. Az egyetlen remény maga az időjárás, hogy majd ismét pluszokat produkál számunkra könyörületből – mert szerintem egy idő után már „ő” sem bírja nézni, ami itt történik.
Ja, és mindenképpen le szeretném szögezni, hogy meggyőződésem szerint nem minden pénz, és a pénzen vásárolt hightech anyagok, gépek kérdése.
Nyilvánvalóan nem én leszek most a rejtély megoldója, egyben a megoldás kinyilatkoztatója, de pár apró ötlet-morzsát azért szabadjon közzé tennem!


Elöljáróban még annyit, hogy a Kárpát-medence időjárási jellemzőjének hála nálunk azért igazán nagy hó, „súlyos” havazás nem fordul(t) elő.
Pedig – még ahol ilyen komolyabb kihívások elé is állítja a zord évszak kicsiny bolygónk tőlünk nem csak messzi országainak lakóit – még ezen a rendkívüli kihíváson is úrrá tudnak lenni a vonatkozó szakemberek némi logikával, időbeosztással, előkészítéssel, meg hasonlókkal.
Zum Beispiel – hogy stílszerű legyek – Ausztriában nem egyszer fordul elő egy-egy szezon alatt, hogy 50-70 cm hó hullik pár nap alatt, megspékelve természetesen erős széllel és az így kialakuló hófúvásokkal. Értem egyébként, hogy nekik nyilván „futja” arra a méregdrága anyagra, ami akár mínusz 5 fokig is elolvasztja a kristályokat, nálunk meg fagyban eleve neki sem állnak „sózni”, mert minek, de tapasztalataim alapján nem ez az egyetlen ok a hatékony kezelésben.

Szerintem a kulcsszó a logisztika.

Ne tessék mondani most meg, hogy nálunk mennyire kevés hókotró, -maró, - csúszásmentesítő jármű van, hiszen azért itt is megtörtént a rendszer (módszer-) változás több, mint két évtizede, és immáron a „megfelelő irányba” haladva országunk is beszerzett jó pár technikailag a XXI. sz. igényének – notabene „hó-jának” J – megfelelő gépjárművet. Nem is beszélve a „nyugaton” leselejtezett, ám az egykori szovjet harci-hómaróknál még mindig fényévekkel fejlettebb gépekről, amiket örömmel veszünk át viszonylag nagy rendszerességgel ajándékként.
Az is nyilvánvaló, hogy ez egy szakma, tehát nem lehet nekiállni 3 cm-es havat hóekézni, meg hasonlók, de…
Szerintem, amennyiben az esti órákban – mint ez jellemző – kezd el havazni, illetve „marad meg” a hó a megfelelő fokra hűlt hőmérséklet következtében, akkor talán nem kellene megvárni a reggeli csúcsforgalmat a hókotrás megkezdésével. Ez például úgy gondolom, egy szinte mindenki által kifogásolt pont. Mert éjszakai műszakban drágább a munkabér? De akkor nem lehetne úgy „csúsztatni” akár előre a munkaórákat, hogy tél idején, sőt, igazából csak ezen a pár napon ez ne legyen kérdés és mindenki, mindenki, aki él és mozog ilyenkor dolgozzon?
Vagy, ha nincs elég jármű arra, hogy egyszerre (amit senki nem vár el) „tolják” mindenütt a havat, akkor az útvonaltervezés biztos, hogy megfelelően ki van találva? Nem az a kérdés, hogy először a főutakat takarítsuk-e, hanem az, hogy amikor egy jármű kigördül „nyári” álmát megszakítva garázsából, akkor egyből „hasznosan” közlekedjen. Tehát a következő ne ugyanarra induljon, sőt, tegyen meg kilométereket, teljesen feleslegesen fogyasztva az üzemanyagot.
Továbbmegyek – és ez is saját tapasztalat – egymás után, kicsit „odébb” járva havat tolni elsősorban autópályákon van értelme, ahol kettő, plusz leállósáv a takarítandó felület, belvárosban, szűk utcákon, az „első” bejáráskor, amikor a cél a minél több út minél gyorsabban, minél járhatóbbá tétele meg egyáltalán nincs.
Arról a tényleg díjazandó logisztikáról már nem is beszélve, hogy vannak hókotrók, akik/amelyek a hidakat tolják. Tetszik érteni? A hidakat. Kizárólag. Ha az egyik kész, hóeke fel, irány a következő híd. És így tovább. Közben meg az üresjárat. Szerintem hókotrás (tehát nem síkosság—mentesítés felfagyásra vonatkozóan) esetén teljesen mindegy, hogy az út éppen hídon vezet-e át.
Aztán a másik „ügy” a járda kérdése. Megint csak azt kell mondjam, értem én, hogy nincs elég kisméretű gépünk, amivel fordulékonyan, egyben hatékonyan össze lehet tolni a havat, de a másik oldalon meg az úgynevezett közmunkaprogram fókuszába nem lehetne ezt a kérdést is beállítani? De akár – pl. Szombathely esetében – ahol található egy büntetés-végrehajtási intézet, képtelenség lenne – természetesen a személyeket erre jó előre felkészítve – ilyenkor megkérni a tisztelt fogvatartottakat, hogy akár éjjel is fáradjanak ki egy-egy lapát kíséretében a munkaterületre, és módosítsák a hó leesési helyét egy-egy koncentrált pár négyzetméterre? Csak kérdezem, és én kérek elnézést.

Mert valami ilyesmi történt/történik Ámerikában is, ahol többször volt szerencsém akkora havakat megélni, hogy pl. a bejárati ajtónkat nem tudtuk kinyitni a hófúvástól (és az ablakon kellett kimászni, hogy eltakaríthassuk) de az utakon meg valahogy mégis közlekedtek a járművek…

És akkor a végére egy bónuszt, ami tudom, hogy legjobb esetben is csak gyermekeim életében elérhető reális cél. Amennyiben valamely okból ez a hókupac-gyártó projekt összejönne, akkor miután valószínű ezzel egy időben, de legkésőbb egy-két nap múlva a hókotrás by gépjárművek már elvégzett munkaként „tekint le ránk”, a felszabaduló gépjárművekkel (meg másokkal is) nem lehetne elvinni (a francba ((bocs)) J) a „cuccot”? Tehát, ha már pont a buszmegállóknak azon helyeire sikerült összegyűjteni a fehér csodát, ahol a busz ajtók kinyílnak (mert ők sem tudnak egy méterrel odébb megállni) akkor muszáj a kupacoknak azon a szent helyen megvárni a tavaszt?

Még egyszer elnézést kérek, csak tűnődök itt évről évre, és legalább ennyi hadd adasson meg nekem, hogy egyszer leírhattam hozzá nem értő agytekervényeim szakmailag biztosan értékelhetetlen gondolatait! J
Amúgy hajrá, én szurkolok! J
  

6 megjegyzés:

  1. Ha már ennyire szépen látsz mindent, mért nem mész be egy ilyen helyre és kérdezed meg őket? Lehet okosabb lennél a kapott válaszoktól és ki tudnád egészíteni a blogodat. Laci

    VálaszTörlés
  2. Anonymous (Laci) ! Lehet megsértődni, lehet arrogánsan írogatni, a tények, attól még tények maradnak, pláne, ha látjuk, hogy tőlünk 15 kilométerre nyugatra, valahogy mégiscsak mindig sikerül tiszta utakat varázsolni, pedig, ha valahol van igazi tél, az Ausztria. És nem pénz kérdése, hanem szervezettség, logisztika, szorgalom.

    VálaszTörlés
  3. Akkor azért futkosnak most fölöslegesen,mert még birja a rendszer.Ha tényleg hó lessz majd jön az sms mert az a biztos.Hát kéremszépen nemondja azt nekem senki hogy nincs fejlődés nyugathoz képest,ja és ingyen van-már hogyha halylandó némelyik szolgáltató megtenni.

    VálaszTörlés
  4. Azért nem védeném ennyire a meglehetősen rossz rendszert. Márciusban egy vonatban ragadtunk és senki semmit nem szólt. Másnap este megkaptam az sms-t. Köszönöm a fejlődést. Tudomásom szerint azért voltak (vannak) problémák mert azon spórolnak amin nem kellene. Tehát nagyon sok hókotróstól váltak meg. Ja, de azért a vezetőség nagyon tudja verni a mellét, hogy a polgárok kiásták egymást a hóból.

    VálaszTörlés
  5. Csabi Kremser! nem tudom mit látsz arrogánsnak az írásomon. de akkor elárulom nekem, hogy az a hely ahol én vagyok ott 800 km-re jut 7 (hét) hókotró! 15 km-re nyugatra ugyan ezen távon 50 hókotró van és még 50 van készenlétben. az átlag életkora a járműveknek itt 30 év ott 5 év. de te is bemehetsz nyugodtan körbe nézni beszélgetni. és akkor talán 40cm-s hóban 100-s szél mellet nem mentek ki az utakra nyári gumival és utána akkor majd nem sírtok hogy jajj segítség!!! Laci

    VálaszTörlés
  6. Van a nyári gumis dologba valami de azért ez túlzás én már leírtam amit akartam.Igen sokan hibásak és sok féle módon és én azt a nyári gumis történetet is büntetném. Lacinak akkor se tudok igazat adni mert ahogy mondod 30év itt 5 év ott az, utakról ne is beszéljünk... egy költői kérdés: Mire megy el a pénz?? :) ZooYork

    VálaszTörlés