Hó, hó, hó – most szólok, talán még nem késő! :-)

Az az igazság, hogy jó pár éve meglehetősen értetlenül állok a kis hazánkban télen némelykor előforduló havazás, illetve annak kezelése címszó alatt végzett tevékenységgel kapcsolatban.

Valahogy nekem úgy tűnik – és a Jó Isten látja lelkemet, nem szeretnék senki érintettet megbántani – van valami ok, amiért nálunk nem sikerül megtalálni ezzel a bonyolult kérdéssel kapcsolatban a megfelelő megoldást. Valahogy mindig azt tapasztalja a polgár, hogy elkezd esni a hó, és bár a szezon előtt minden évben elhangzik a szakemberektől, hogy „felkészültünk a télre…” az utak havasak maradnak, a járdák életveszélyesek, a hókupacok (már amennyiben egyáltalán „gyártanak” ilyeneket) abszolút rossz helyen, stb., stb.. Az egyetlen remény maga az időjárás, hogy majd ismét pluszokat produkál számunkra könyörületből – mert szerintem egy idő után már „ő” sem bírja nézni, ami itt történik.

Ja, és mindenképpen le szeretném szögezni, hogy meggyőződésem szerint nem minden pénz, és a pénzen vásárolt hightech anyagok, gépek kérdése.

Nyilvánvalóan nem én leszek most a rejtély megoldója, egyben a megoldás kinyilatkoztatója, de pár apró ötlet-morzsát azért szabadjon közzé tennem!

Elöljáróban még annyit, hogy a Kárpát-medence időjárási jellemzőjének hála nálunk azért igazán nagy hó, „súlyos” havazás nem fordul(t) elő.

Pedig – még ahol ilyen komolyabb kihívások elé is állítja a zord évszak kicsiny bolygónk tőlünk nem csak messzi országainak lakóit – még ezen a rendkívüli kihíváson is úrrá tudnak lenni a vonatkozó szakemberek némi logikával, időbeosztással, előkészítéssel, meg hasonlókkal.

Zum Beispiel – hogy stílszerű legyek – Ausztriában nem egyszer fordul elő egy-egy szezon alatt, hogy 50-70 cm hó hullik pár nap alatt, megspékelve természetesen erős széllel és az így kialakuló hófúvásokkal. Értem egyébként, hogy nekik nyilván „futja” arra a méregdrága anyagra, ami akár mínusz 5 fokig is elolvasztja a kristályokat, nálunk meg fagyban eleve neki sem állnak „sózni”, mert minek, de tapasztalataim alapján nem ez az egyetlen ok a hatékony kezelésben.

Szerintem a kulcsszó a logisztika.

Ne tessék mondani most meg, hogy nálunk mennyire kevés hókotró, -maró, - csúszásmentesítő jármű van, hiszen azért itt is megtörtént a rendszer (módszer-) változás több, mint két évtizede, és immáron a „megfelelő irányba” haladva országunk is beszerzett jó pár technikailag a XXI. sz. igényének – notabene „hó-jának” J – megfelelő gépjárművet. Nem is beszélve a „nyugaton” leselejtezett, ám az egykori szovjet harci-hómaróknál még mindig fényévekkel fejlettebb gépekről, amiket örömmel veszünk át viszonylag nagy rendszerességgel ajándékként.

Az is nyilvánvaló, hogy ez egy szakma, tehát nem lehet nekiállni 3 cm-es havat hóekézni, meg hasonlók, de…

Szerintem, amennyiben az esti órákban – mint ez jellemző – kezd el havazni, illetve „marad meg” a hó a megfelelő fokra hűlt hőmérséklet következtében, akkor talán nem kellene megvárni a reggeli csúcsforgalmat a hókotrás megkezdésével. Ez például úgy gondolom, egy szinte mindenki által kifogásolt pont. Mert éjszakai műszakban drágább a munkabér? De akkor nem lehetne úgy „csúsztatni” akár előre a munkaórákat, hogy tél idején, sőt, igazából csak ezen a pár napon ez ne legyen kérdés és mindenki, mindenki, aki él és mozog ilyenkor dolgozzon?

Vagy, ha nincs elég jármű arra, hogy egyszerre (amit senki nem vár el) „tolják” mindenütt a havat, akkor az útvonaltervezés biztos, hogy megfelelően ki van találva? Nem az a kérdés, hogy először a főutakat takarítsuk-e, hanem az, hogy amikor egy jármű kigördül „nyári” álmát megszakítva garázsából, akkor egyből „hasznosan” közlekedjen. Tehát a következő ne ugyanarra induljon, sőt, tegyen meg kilométereket, teljesen feleslegesen fogyasztva az üzemanyagot.

Továbbmegyek – és ez is saját tapasztalat – egymás után, kicsit „odébb” járva havat tolni elsősorban autópályákon van értelme, ahol kettő, plusz leállósáv a takarítandó felület, belvárosban, szűk utcákon, az „első” bejáráskor, amikor a cél a minél több út minél gyorsabban, minél járhatóbbá tétele meg egyáltalán nincs.

Arról a tényleg díjazandó logisztikáról már nem is beszélve, hogy vannak hókotrók, akik/amelyek a hidakat tolják. Tetszik érteni? A hidakat. Kizárólag. Ha az egyik kész, hóeke fel, irány a következő híd. És így tovább. Közben meg az üresjárat. Szerintem hókotrás (tehát nem síkosság—mentesítés felfagyásra vonatkozóan) esetén teljesen mindegy, hogy az út éppen hídon vezet-e át.

Aztán a másik „ügy” a járda kérdése. Megint csak azt kell mondjam, értem én, hogy nincs elég kisméretű gépünk, amivel fordulékonyan, egyben hatékonyan össze lehet tolni a havat, de a másik oldalon meg az úgynevezett közmunkaprogram fókuszába nem lehetne ezt a kérdést is beállítani? De akár – pl. Szombathely esetében – ahol található egy büntetés-végrehajtási intézet, képtelenség lenne – természetesen a személyeket erre jó előre felkészítve – ilyenkor megkérni a tisztelt fogvatartottakat, hogy akár éjjel is fáradjanak ki egy-egy lapát kíséretében a munkaterületre, és módosítsák a hó leesési helyét egy-egy koncentrált pár négyzetméterre? Csak kérdezem, és én kérek elnézést.

Mert valami ilyesmi történt/történik Ámerikában is, ahol többször volt szerencsém akkora havakat megélni, hogy pl. a bejárati ajtónkat nem tudtuk kinyitni a hófúvástól (és az ablakon kellett kimászni, hogy eltakaríthassuk) de az utakon meg valahogy mégis közlekedtek a járművek…

És akkor a végére egy bónuszt, ami tudom, hogy legjobb esetben is csak gyermekeim életében elérhető reális cél. Amennyiben valamely okból ez a hókupac-gyártó projekt összejönne, akkor miután valószínű ezzel egy időben, de legkésőbb egy-két nap múlva a hókotrás by gépjárművek már elvégzett munkaként „tekint le ránk”, a felszabaduló gépjárművekkel (meg másokkal is) nem lehetne elvinni (a francba ((bocs)) J) a „cuccot”? Tehát, ha már pont a buszmegállóknak azon helyeire sikerült összegyűjteni a fehér csodát, ahol a busz ajtók kinyílnak (mert ők sem tudnak egy méterrel odébb megállni) akkor muszáj a kupacoknak azon a szent helyen megvárni a tavaszt?

Még egyszer elnézést kérek, csak tűnődök itt évről évre, és legalább ennyi hadd adasson meg nekem, hogy egyszer leírhattam hozzá nem értő agytekervényeim szakmailag biztosan értékelhetetlen gondolatait! J

Amúgy hajrá, én szurkolok! J