Hajdú Péter az Ufóktól kapta a rokkant-kártyáját – avagy bulvár, te drága!

Mielőtt félreértés lenne a dologból, a fenti cím természetesen nem igaz, nem is az Ufóktól kapta, nem is Hajdú Péter és nem is a rokkant kártyát. Viszont amennyire kitaláció a cím, pont ugyanígy lehet hinni a bulvár termékekben szereplő storyk legtöbbjének. A valóságtartalmuk kb. ugyanennyi. Mégis a legnagyobb példányszámot az ilyen újságok könyvelhetik el maguknak, a legnagyobb olvasottsága az ilyen témájú on-line felületeknek van, és a tv műsorok terén is hasonló a helyzet. Már régóta. És nem csak Magyarországon, sőt. Mi csak átvettük a „trendi” terméket „nyugatról”. Azt hiszem a bulvár őshazája Anglia és az Egyesült Államok. Ott már jó pár évtizede „tökéletesítik” a lét eme szegletében bármily módon tevékenykedők tudásukat. Profik lettek – de jó nekik! :-)

Már régebb óta terveztem, hogy írok pár keresetlen szót e témában, az apropót azonban a szépségkirálynő választás körüli mizéria jelentette. Mert az inkább szomorú esetnek egy nyertese kétség kívül már van, és ez a bulvár. Ugyanazt a storyt csak eddig már minimum 8-10-szer eladták, az összes lap, mind megvették… és valószínű, ez így is lesz még minimum két-három „bőr” lehúzásáig. De mire ez a nagy érdeklődés? Hajdú Péter, vagy Sarka Kata személyisége a vonzalom tárgya? Netán a versenyző szépségek? Ja, ők nem lehetnek, mert maga a verseny habár érdekes, és biztos sokakat érdekel, de közel sem akkora mértékben, mint  a „botrány”, ami lett belőle. És hát valljuk be, ha a Hajdú házaspár nem szerepelne a tv-ben, meg a lapokban, pláne nem rendszeresen és egyre színvonaltalanabb hírekkel, akkor a családtagjaikon kívül senkit nem érdekelne széles e hazában, hogy éppen mit gondolnak bármiről, vagy hova (nem) utaztak el, esetleg milyen zseniális ötletük támadt – már megint, netán kit perelnek be ismét és miért, meg, hogy mit nem értenek Kocsis Korinna döntésével kapcsolatban.

Ez az egész egy nagy öngerjesztő mechanizmus, melynek a motorja az emberi pszichében keresendő. Engem leginkább az érdekel, honnan a genetikai kódoltság (?), ami a „megdöglött a szomszéd tehene, de jó” évtizedes mondásban már csírájában kétség kívül ott lapult. Miért kell az embernek a másik „titkáról” tudni? Még akkor is, ha nem is igaz – mármint a titok. Hát nincs nekünk elég bajunk?? Vagy éppen ez az ok, hogy nekünk annyi már a bajunk, hogy azt csak úgy lehet elviselni, ha a másiknak még több van?  Vagy inkább egy jó adag a személyiség-fejletlenségből, kialakulatlanságból, identitás-zavarból jövő kényszeres vágy az, ami motiválja a „fogyasztókat”? Tehát, nem tudom, mit akarok, milyen ember vagyok, majd most jól elolvasom, megnézem a „nagyok” milyenek, aztán már meg is lesz az irányom? „Légy önmagad” – szól  a XX.sz. vége-XXI.sz. elejének „parancsa”. Ok, ok, de hogyan? Ha nem jön magától semmi, akkor most mi legyen? „Jaj, de jól néz ki az új mű…….-vel XY celeb, nekem is kell egy! Vagy kettő!”:-) És már meg is nyugodhatunk, már csak arra kell vigyázni, nehogy elpasszoljuk a következő hírt „példaképünkről” és hirtelen megint ne tudjuk, hogyan tovább! Ez lenne a magyarázat? És akkor – mivel nincs az a mennyiségű celeb kicsiny hazánkban, akivel minden nap meg lehetne tölteni azt a rengeteg „szaklapot” ezért gyártunk híreket? Vagy fordítva, nem történt a tisztelt celebbel ma (se) semmi, de az meg nem megy, hogy már lassan egy egész álló hete sehol nem írtak róla, tehát lemegy alfába és kitalál egy orbitálisan blőd leginkább hazugságot, hogy ismét átélhesse a gyönyörök csúcsaként a „feeling-et”, amikor ismét magára tekint a benzinkút újságos állványáról? „Mer az tök menő”! :-)

Na jó, nem is így van, hanem ez is business, és ahhoz, hogy reklámot el lehessen adni bárhol, ahhoz kell az olvasottság, vagy a nézettség, ahhoz meg story kell – bármi áron. Hangsúlyozom – sajnos – bármi áron. A bárminek meg önkéntelenül is vannak vesztesei. Ilyen az élet. Ilyen az élet? És ez már mindig így lesz?

Végezetül két valós, saját story. A zenekarunk Hollywood Classics műsorába mindig hírességeket hívunk meg műsorvezetőnek, ezzel is növelve a show vonzerejét. Az első évtől fogva a legismertebb, legtöbbet foglalkoztatott sztárokat hívtam, mégis, tavaly, amikor már egy ügynökségen keresztül történt a kiválasztás, kaptam meg az egyik celeb két és félszeres gázsiját firtató kérdésemre azt a professzionális választ, hogy „de uram, nem olvas újságot, nem néz tévét? Az ön kiválasztottja mindenütt ott van, minden nap írnak róla, mégis mit gondol, mennyibe kerül akkor?” Aha, világos, tehát, akiről sokat írnak, az drága. Ugye, így már érthető, miért is ajándékozott Hajdú Péter egy Ufót Sarka Kata szülinapjára? Vagy nem ez volt a cím? Akkor bocs…:-)

A másik eset az Iseumi Szabadtéri Játékok 12 év szünet utáni indulásakor történt. A hatvanas évek óta Szombathely védjegyévé vált Iseum-béli szabadtéri operaelőadások hagyománya éledt újjá akkor, az időközben teljesen átépített, világ harmadik legnagyobb Isis szentélyében. Új, 1200 férőhelyes lelátó, három teltházas előadás, Miklósa Erika Éj Királynő, stb.stb. Azt gondoltam, ennek az eseménynek talán van akkora hír értéke, hogy még az országos csatornák is szánnak rá pár másodpercet. Megkeresésemre az egyik kereskedelmi televízióból azt a „baráti” választ kaptam: „Amennyiben pl. az Éj Királynőjéről kiderül, hogy valójában férfi, akkor szóljon majd, legyen kedves!” …..Én megpróbáltam, de Káel Csaba rendező nem lelkesedett az ötletért, Erika maradhatott nő, a hírek meg ezúttal is a botrányokról szóltak. :-)

Tanulság? Olvassa a bulvárt, akinek „jó lesz” tőle, „mi” meg keressük önmagunkat valahol egész máshol!

Kocsis Korinna – A valódi kérdés 3.

Napok óta „agyon-beszélik” a sajtóban azt a végtelenül egyszerű, bár kétség kívül – eleddig - szokatlan esetet, hogy egy szépségkirálynő verseny díjazottja vagy nem fogadta el, vagy lemondott, vagy átengedte az őt követőnek a díját. Persze, a lényeg, a beszédtéma igazi indítéka Kocsis Korinna Facebook oldalán – előre!!! – megírt indoklása, hogy tudniillik „ellenszélben” kellett versenyeznie, ráadásul előre tudta, milyen díjat is fog a nagyra becsült zsűri részére megítélni…másnap!

Hát, egyrészt kínos az ügy így, ebben a formában, valljuk be – már nem Korinnának, persze. Mert honnan is tudhatta az eredményhirdetés előtt bárki a végeredményt? Illetve, hogy kell értelmezni azt, hogy ellenszél? Hát nem a legszebb lány nyeri meg a versenyt? A kicsit kevésbé legszebb lesz a második, a még kicsit kevésbé legszebb pedig a harmadik? Hogy lehet itt ellenszélre egyáltalán gondolni?

Érezzük, ugye, az egész szépségkirálynősdi teljes képtelenségét!? Pont a szépség az életben az egyik legszubjektívabb dolog. Miért is gondolja bárki, hogy ebben lehet egyáltalán versenyezni? Tehát, max. azt lehetne állítani, hogy az adott verseny adott zsűritagjainak ki tetszett a legjobban. Ez még egyáltalán nem azt jelenti, hogy a nyertes a legszebb. Ilyen egyébként nem is létezik, létezhet. Jó, ok, tudom, manapság egy szépségkirálynőnek már okosnak, céltudatosnak, műveltnek, intelligensnek, stb.stb. is kell lennie. Persze. És ezeket a tulajdonságokat, felkészültséget hogyan is mérik? Pl. Amerikában egy nem a világbékét teljesen életcéljának felfogó indulónak esélye se lenne bármilyen díjra. Vagy minimum a klímavédelem, afrikai éhezés – különösen a gyermekeknél – teljes megszüntetése, esetleg a kipusztuló állatfajok megmentése és hasonló kell legyen az, aminél az induló szeme csillogni kezd, vagy elhalványul egy könnycsepptől, vagy kipirosodik az izgalomtól, hogy akkor most ő, mint leendő szépségkirálynő mindjárt megmentheti a világot! 

Hát kérem, van egy rossz hírem. Ennek az egésznek a címében foglaltakhoz (Szépségkirálynő választás, versenyzéses úton) az égadta világon semmi köze. Ez business. Vagy biznisz. Semmi más.

Ezt nyílván sokan – mint érintettek - tudják, többen sejtik, és remélem, így 2013 táján már mindenki legalábbis gyanítja. Amúgy ez sajnos természetesnek mondható, mert tessenek nekem bármit említeni a mai világban, ami pénzzel kapcsolatos, és „tiszta” ügy maradt! Szomorú, de ez a valóság. Különös tekintettel a versenyekre. Isten ments, hogy bárkit is megbántsak, sőt külön tiszteletem a kivétel(ek)nek, de azért olyan, hogy egy szépségverseny tisztán a szépségről (meg persze a „belső” tulajdonságokról) szóljon, az döntsön, már nagyon rég volt – ha egyáltalán valaha.

Miután Korinna fiatal kora ellenére nem ma kezdte a versenyzést, biztosan, és pontosan tudta, mire számíthat. Ez az ő döntése volt (remélhetőleg).  Az egyik kérdés tehát, ha mindennek ellenére elindult, mi volt a motivációja?

Az pedig egy külön írás témája lesz, ami a Hajdú (celeb-business-baromi menő- okos/ügyes/szép/tehetséges) házaspár oldalát érinti – a leendő cím a bulvárral lesz kapcsolatos.

A valódi kérdések véleményem szerint nem ezek.

Úgy hozta az élet, hogy tizenpár évvel ezelőtt találkozhattam a szépségiparban dolgozó egy-két szakemberrel, még modellel is, New Yorkban. Aztán jó pár évvel később Magyarországon is az egyik legkeresettebb, leghíresebb modellel, valamint szintén a szakmában dolgozó üzletemberekkel. „Érdekes” módon amit elmondtak, szinte szó szerint megegyezett…

Mint szülő a szülő-társainak ajánlom megfontolásra azt az életet – már amelyért esetleg kicsiny csemetéjük oly sok mindent megtenne. Ugyanis „elvileg” a szépségkirálynő verseny csak egy eszköz. Mondjuk a maximumot kitűzve, egy nemzetközi modellkarrier elérésében. Csakhogy érdemes belegondolni, mi is történik azzal a „rendkívül szerencsés”, csodaszép lánnyal, aki királynőként megkapja élete első (második, harmadik, stb.) szerződését, és fantasztikus helyekre utazgathat „kedvére” a világban, mindenütt a legszuperebb fotósok készítenek róla lenyűgöző sorozatokat, vagy Párizs, Milánó, New York stb. kifutóit váltogatva száll egyik helyről a másikra. Mik is ennek az életformának a „járulékos” velejárói? Hát kérem, először is egy olyan szerződés, ami oly mértékben agyon szabályozza a létet, hogy csoda, ha pl. a neve megmaradhat a „boldog” aláírónak. De hogy egy másodpercig sem tehet azt, amit akar, az biztos. Meg nem ehet, amit akar, meg akkor és annyit alszik, azt vesz fel, ott jelenik meg, azt mond, úgy mosolyog, arra, akire mondják, stb.stb. ahogy azt a szerződés rögzíti. Személyiség? Saját??? Na, az biztos értelmezhetetlen ebben a közegben. Sajnos azonban ez még a legkönnyebb része a dolognak. Mert – miután businessről van szó, ne felejtsük – amilyen gyorsan felemelhet valakit az „ipar”, amennyiben „úgy hozza a sors” pont olyan gyorsan el is felejtheti. És mi kell ahhoz, hogy tartós legyen a csúcson levés? Egyrészt a fent említett típusú szerződés valamennyi pontjának az állandóan, nagy lelkesedéssel való, tökéletes megfelelés, másrészt gyomor. Ugyanis a „mozgató-rugók” többnyire férfiak…A legrosszabb pedig nyílván, hogy a várva várt cél elérését követően történő szembesülést a valósággal el is kell tudni valahogy viselni. Ezen a ponton pedig jönnek a „rutinos” kollégák, és a kezébe adják az új sztárnak azt a kis bogyót, amely „minden problémát megold”.

Nem szeretnék sem illúzióromboló, sem vészharangot kongatónak tűnni, de véleményem szerint ez a valódi kérdés. Megéri? Érdemes ezért a célért bármit is tenni? Áldozni?

Félreértés ne essék, nyílván a Miss World, Universe, Intercontinental, stb. címek birtokosai nem szembesülnek a fent leírt dolgokkal (…..) itt, Magyarországon, de azért nem árt az óvatosság, nem árt átgondolni kétszer is, mielőtt bárki belevág a „nagy kalandba”!

Kocsis Korinna pedig sokkal értékesebb, értelmesebb – és szebb – lány annál, hogy érdemes legyen neki bármit is feláldoznia magából!

Újabb klip forgatás + készül a karneváli visszaszámláló + Boti bevetésen :-)

A tavalyi Iseumi Szabadtéri Játékok reklámkampányának részeként forgattunk egy rövid kisfilmet azzal a céllal, hogy a tizenévesek ingerküszöbét is át tudjuk valahogy lépni, felkeltsük az érdeklődésüket a rendezvény iránt. „Eszközül” egy olyan mai, „menő” hölgyet kerestünk, és találtunk Simon Xénia személyében, akit arra kértünk, a fiatalok nyelvén mondja el a Figaro házassága történetét. Bár ért bennünket pár kritika, hogy hogy jön a fiatalok szlengje össze az opera komoly műfajával, és valóban, a szöveg egy kicsit „túl volt lihegve”, azért a célt mégiscsak elértük, hiszen több ezres nézettséget produkált a kisfilm pár nap alatt a youtube-on.

Ekkor határoztam el, hogy a tapasztalatokat felhasználva folytatjuk jövőre az ötletet. Idén a forgatás helyszíne megegyezett a szabadtéri játékokéval, tehát az Iseum, viszont csatlakozott Xénihez testvére, a kitűnő kosárlabdázó Szintia. Nyilván a szöveg ezúttal párbeszéd formájában nyilvánul meg, de remélem, a célja mellett a humort is kihallják majd a tisztelt hallgatók a kb. egy perces „ismertetőből”! :-)

Xéni, Szinti, és a stáb ;-)

Tegnap reggel megnézhettem a készülő, a Karneválig hátralévő időt - a rómaiak által használt módszerrel - mérő szerkezetet. Tervezetten július elsejétől augusztus 22-ig fog naponta - az egyébként több, mint 3 méteres szerkezet skálájára mutató  - római katona egy-egy fokkal feljebb, azaz a Karnevál kezdetéhez közelebb ugrani. 

Kéretik NEM megijedni, EBBŐL lesz MAJD a római katona :-)

 A készülő „mű”, nem csak a működési elvét tekintve lesz autentikus, de a felhasznált anyagok, illetve a kinézetére vonatkozóan is. Biztos vagyok benne már most, hogy a Fő Tér Szentháromság szobor előtti részén felállított látványosság nagy népszerűségnek fog örvendeni nem csak a turisták, de a szombathelyi polgárok és elsősorban a gyermekek körében! Ráadásul a szülőknek szép feladat lesz majd elmagyarázni a rendszer működési elvét. A tervezéskor külön figyeltünk arra, hogy minden olyan részlet látható legyen majd, ami alapján ki lehet találni a katona mozgásának mikéntjét!

A működés "kulcsa", az átfolyó

Az alábbi kép tegnap készült, mozgó autóban, ezért a nem teljes élesség, de muszáj volt megosztanom, mert annyira jellemző Botira. Tehát, a szituáció: pár nap szabadságra utazunk, vízpartra, nem fél órás az út, Boti mégis egész idő alatt „teljes menetfelszerelésben” várja a bevetést. Azaz: Övtáska, nagy vizi pisztoly, tartalék vizi pisztoly, baseball sapka a nap ellen, maci, csuklószorító! El nem engedte volna őket a világ minden kincséért sem! :-) Az „elszántságának” megfelelő mértékű lett aztán az öröme is megérkezésünket követően. Este addig volt szinte extázisban, amíg egyszer csak szinte minden átmenet nélkül elaludt. A „forgatókönyv” ma is hasonlóan alakult, egész nap 100%-os pörgés, este egyszer csak megszólalt: "muszáj lefeküdnöm, mert azt hiszem mindjárt elalszom”! És tényleg….. :-)

A valós predesztináció - ars poetica 2.

A predesztináció latin eredetű szó, magyarul eleve elrendelést jelent.

A vallási gyökerű kifejezés az élet egyik legmeghatározóbb, legfontosabb kérdése. Létezik-e? Ha igen, akkor mit is jelent pontosan, hogyan kell értelmeznünk, és milyen mértékben befolyásolja, befolyásolhatja életünket? A természetes kérdések száma végtelen.

Az alapvetően kálvinista, és egyes protestáns vélekedés szerint Isten már a teremtést megelőzően „eldöntötte”, ki üdvözülhet és ki nem.

Mi – civilizált emberek - ezt a gondolatot folytatva arra jutottunk, hogy minden cselekedetünk már „meg van írva”, igazából a szabad akarat csak egy illúzió, Isten úgyis pontosan tudja, mi fog velünk történni. Hiszen mi is „csak” az ő tervét hajtjuk végre függetlenül attól, hogy tudunk-e róla, vagy sem. Sőt, egyes szélsőségesnek mondható vélekedés szerint felesleges is „görcsölnünk”, lényegileg nem tudunk változtatni életünkön, teljesen mindegy, mit teszünk a következő pillanatban, saját sorsunkat úgysem tudjuk elkerülni!

Azért ezzel már komolyabb problémák is felmerülnek. Mert, ha így van, akkor tulajdonképpen mi is a feladatunk? Miért is „kelünk fel” minden nap? Hogy Isten akaratát végrehajtsuk? Még akkor is, ha ez az akarat a mi életünkre, ránk vonatkozik, akkor is meglehetősen frusztráló érzés (lenne) pusztán ezzel a tudattal élni. Mert természetesen az ember örömmel teljesíti Isten akaratát, bármi is legyen az, de miután Isten „jó”, azért az nem létezhet, hogy előre tudja életünk buktatóit, majd ennek ellenére hagyja, hogy elbotoljunk bennük. Nem, véleményem szerint az eleve elrendelést egy teljesen más síkon lehet csak értelmezni. Amennyiben elfogadjuk Istent, vagy egyáltalán a „magasabb-rendűt” létezőnek, és egyben teremtőnek, valamint nyilvánvalóan hiszünk az ő jóságában, akkor a predesztináció csupán az „alapok” létezését jelentheti mindenkinél. Tehát függetlenül attól, hova, milyen családba születik is az ember, milyen neveltetést kap, milyen módon szocializálódik, van egy abszolút gyökere a személyiségének, melyet „előre megkapott”. Ezzel a kapott ajándékkal – vagy kereszttel? – kell életünk során oly módon kufárkodnunk, hogy amennyiben (ismét) a Teremtő színe elé kerülünk ne kelljen lehajtott fejjel állnunk.

Hogyan lehetséges ez? Az életünk folyamatos döntések sorozata. Vannak olyan aprók, hogy észre sem vesszük őket és vannak olyanok is, melyek meghozatala előtt hetekig, sőt akár még tartósabban gyötrődünk. A lényeg azonban minden esetben ugyanaz. Hallgatnunk kell a bennünk legbelül lévő – magam részéről hiszem, hogy – isteni eredetű „hangra”, érzésre, melyet hívhatunk lelkiismeretnek, vagy bármi másnak is. Ehhez azonban le kell vetkőznünk az erre az éveink alatt rárakódott számtalan „réteget”, melyek egytől egyig halványítják, betakarják előlünk, megnehezítik a közvetlen kapcsolattartást.

Gyermekkorban ez még nincs így. Ha egy gyermek éppen se nem éhes, se nem fáradt, vagy beteg, vagy bármilyen okból nyűgös, tehát amikor „alaphelyzetben” „működik”, akkor figyeljük csak meg, egyszerűen angyali. Nem is lehet másmilyen, ilyennek lett teremtve.

Ebben az állapotában túlcsordul szeretettel, mindezt természetesen teszi, nem tudja ugyanis még, hogy lehet(ne) másképp is élni. Nála a belső őszinteség magától értetődő, nincs semmiféle torzulás.

Ahogy azonban cseperedik, a számtalan – és különösen a modern korban – különböző, sok esetben ehhez az angyali állapothoz képest szörnyű hatás éri, melyek következtében egyszer csak ő is „beáll” a társadalom sorába, és – nyilván túlzással – olyan lesz, mint mindenki más. Már nem a belső hang lesz az irányító, hanem a pótcselekvések végtelen sorából az éppen aktuális. A legszomorúbb az egészben az, hogy ezt közben még csak észre sem veszi.

De visszakanyarodva az eredeti témához, véleményem szerint sorsunk egyáltalán nem oly módon „van megírva”, ahogy mi azt ez alatt a szó alatt értjük. Sokkal inkább minden döntésünknél szabad akaratot kaptunk. Mi döntjük el az életünket alapvetően befolyásoló dolgokat ugyanúgy, mint hogy pl. zsemlét, vagy kiflit vegyünk a boltban.

A legfontosabb, hogy ezt érezzük át, merjük elhinni, és próbáljunk meg vele élni. Az „út” elején kaptunk valamit, az úton – nem magunkra hagyva, de – egyedül járunk, majd az út végén megnézzük, mire vittük vele. Biztosan érezte már mindenki, amikor egy-egy döntés előtt elképzeltük a lehetséges irányokat, és mindegyiket megvalósíthatónak gondoltuk. „Akár mehetnék erre is, vagy arra, esetleg amarra.” Bármelyik lehetséges. Majd döntünk. Mi. Senki más. Predesztináció tehát maximum vagy abban az értelemben létezhet, hogy az „alap-csomagunk” adott, (amely predesztinál bennünket valamilyen életre)  vagy abban az értelemben, hogy a személyes, saját döntéseink ellenére a Jóisten tudja előre utunkat. Tudja mit fogunk dönteni. Csakhogy ettől még a döntés az a miénk, mi hozzuk meg – és nekünk kell érte vállalni a felelősséget is.

A „legbelsőbb énünkre” pedig vigyázzunk, keressük nap, mint nap, érezzük meg, és erősítsük jelenlétét saját magunkban!

És sikerült!!!! :-)

Óriási élmény volt szombat délelőtt a szikrázó napsütésben Szombathely főterén átélni, hogy minden, amit az elmúlt hetekben elterveztünk megvalósult! 

Azt hiszem, két éve lehetett, amikor először láttam valahol egy szimfonikus flash-mobot. Természetesen azonnal megtörtént az elhatározás, hogy ilyet a Savaria Szimfonikus Zenekarnak is kell csinálnia egyszer. Több ötlet és apropó is felmerült, de így visszagondolva ez úgy volt a legjobb, ahogy történt. Egyszerűen – habár ahogy lenni szokott csak a legutolsó pillanatra – de minden összeállt. Nem csak a zenekar, és a kórus készült fel megfelelően a produkcióból, nem csak a Vincze Attila vezette technikai, rögzítő stáb vett részt a munkában kezdettől szívvel-lélekkel, hanem elkészült a busz matricázása, Menyus megszerezte a nagymotor jogosítványát, szert tett egy fantasztikus Harley-re, amit fel is matricázott kizárólag a flash-mobra, szabad volt a gyönyörű piros Mustang is ezen a napon, és még sorolhatnám. Az egyik utolsó esemény, ami előre vetítette az akció sikeres csillagzat alatti létét, az az Önkormányzat, ezen belül is Lakézi Gábor segítsége volt. Miután máshogy megoldhatatlan lett volna a busz bejutása a Fő Térre, egy közlekedési tábla fűrészelés általi ideiglenessé tétele kifejezetten neki köszönhető! J

Úgy tűnt mindenki, aki részt vett a produkcióban, vagy akár csak éppen arra járva látta azt, mosolygott. Önmagában már ezért megérte volna megszervezni az egészet, de természetesen az Iseumi Szabadtéri Játékok reklámozása volt az alapvető cél. Miután rengeteg helyen írtak róla, országos médiában is, ezt a célunkat is sikerült elérni!

Most már „csak” a rögzített felvétel összevágása van hátra, és reményeim szerint pénteken elkezdhetjük a produkcióval kapcsolatos utolsó célunk megvalósítását, a Youtube-on egy bizonyos nézőszám elérését. Ha szabad, most nem árulnám el a kitűzött célt, számot, de ígérem, amint elértük azonnal „bevallom” majd!

Mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, segítséget, bízom benne, hogy a közös sikerre együtt lehetünk büszkék!

Tegnap nem a flash-mob volt csupán a zenekar tervezett programja, hanem egy nagyszabású operagálán való részvétel, a Bécs elővárosának számító Laxenburgban. Amint a képek is mutatják, az installációra, látványra – én pedig hozzáteszem – a hangzásra nem lehetett panasz, már-már idilli volt ülni a több, mint ezer hallgató között, és átadni magam a csodálatos zenéknek, opera-részleteknek és a gyönyörű helyszínnek, látványnak. Elhangzott az egyik személyes kedvencem is, a Te Deum a Toscából. A „kedvenc zenéim” sorozat következő darabja ezzel meg is van, jelzem…J

A Savaria Szimfonikus Zenekar és Angelika Kirschlager

A Savaria Szimfonikus Zenekar művészei a következő két hétben jól megérdemelt szabadságukat töltik majd, kívánok Nekik ezúton is sok-sok kikapcsolódási lehetőséget, pihenést! Utána pedig következik a Bartók Szeminárium és az Iseumi Szabadtéri Játékok. Micsoda nyárnak nézünk elébe! J

A többféle színösszeállításból ez volt az egyik kedvenc.

Az "Iseumos" busz, Bárdos Alice díjátadó, Harcsa Veronika és a Bin-Jip vs. Zsinagóga udvar :-)

Tegnap matricázták fel a Vasi Volán egyik helyi járatos buszát "Iseumi Szabadtéri Játékosra". A gyönyörű tervet az Ercontur stúdiónak, ezen belül Punger Péternek köszönhetjük, szerintem a város legszebb buszává varázsolták az LZS 152-t. :-)

Ezzel a busszal találkozhatnak  mindenki a város utcáin két hónapon keresztül minden nap, meg "esetleg" holnap, fél 11-kor a Fő Téren ;-) Ahol a busz mellet jelen lesz egy Harley Davidson motor, egy Ford Mustang cabriolet, még pár közlekedési eszköz, sok-sok zenész, és kórusban éneklő személy is. Hogy miért? Hát.....vagy gyertek el, vagy nézzétek a következő blogomat! :-)

Ez az oldal már kész. Ugye, milyen gyönyörű?

Itt még folyik a munka - mára viszont már teljesen kész lett a busz

És így néz ki a busz hátulról.....:-)

Tegnap átadhattam a Bárdos Alice díjat, Földesi Jánosné, Rózsa néninek, a Paragvári Utcai Általános Iskola ének-zene szakos tanárának. A Savaria Szimfonikus Zenekar által alapított díjat első ízben kapta meg az iskola igazgatók által javasolt személyekből nyilvános szavazáson választott személy. Az idén teljesen új kezdeményezésünk minden szempontból sikeresnek mondható. Rengetegen, közel háromezren szavaztak, és az elgondolásnak megfelelően olyan személy nyert, aki rengeteget tett a jövő generációk hangverseny-látogató közönségének nevelésében. A hozzászólásokból, szavazatokból is látszik, mennyire szeretik Rózsa nénit növendékei, diákjai. Szerénysége, alázatossága pedig még a díjátadón is áradt személyiségéből. Nagyon boldoggá tett azt hiszem mindannyiunkat, akik bármely módon részt vállalhattunk az eseményben! Gratulálok neki, szívből, és ahogy mondani szokták: Jövőre folytatjuk, találkozunk 2014 június elején!

Ma este a Zsinagóga udvar nyári koncertsorozatának egyik legjelentősebb eseményére került sor: Harcsa Veronika és a Bin-Jip koncertjére zsúfolásig megtelt az udvar. A teljesen egyedi hangulatú Zsinagóga udvar és természetesen az előadók nagyszerűen "vizsgáztak", a siker óriási volt, mindenki a minél sűrűbb koncerteket sürgette ezen a helyszínen. Igyekszünk a Szimfónia Kávézóval közösen megfelelni az igényeknek. A következő eseményre július 6-án kerül sor, ekkor Török Ádám és a Mini együttes érkezik hozzánk. Gyertek el akkor is!

Harcsa Veronika és a Bin-Jip a Zsinagóga udvarban

Benedictus – Kedvenc zenéim 2.

„ A zene ott kezdődik, ahol a szavak véget érnek.”

Karl Jenkins, a dél wales-i származású, 2005-ben lovaggá ütött zeneszerző-karmester Benedictus        

(áldott) c. szerzeményére véletlen folytán bukkantam rá. (Újabb bizonyíték, hogy nincsenek véletlenek! :-) )

A Weöres Sándor Színház „Miért szép” programjára készültem, ezen belül az „Ezerarcú cselló”

témakörhöz gyűjtöttem minél különbözőbb csellón előadott zenéket. Az itt csatolt felvétel, melyen a

két kiváló horváth csellista, Luka Sulic és Stjepan Hauser adják elő ezt a zeneirodalom minden

bizonnyal egyik legérzékenyebb, legmélyebb számát, nem az egyetlen változat a darabból. Létezik

szóló énekhanggal, valamint kórussal előadott változat is, egy dolog azonban az összesben közös: a

cselló. J Hiába, vannak még „örök” dolgok a világban!

Egy-egy zenemű előadása, de ugyanígy meghallgatása „elvileg” mindenkinek mást jelent.

Természetesen vannak olyan zenék, melyek annyira egyértelműen egy valamilyen karakterben

íródtak, vagy egyszerűen csak a szövegük miatt – amennyiben dalról, avagy operáról beszélünk -  

annyira határozottan jelenítenek meg egy hangulatot, vagy érzelmet, hogy a hatás, amit kiváltanak,

nagyon hasonló mindenkiben. Azonban általánosan el lehet mondani, hogy a befogadó lelki állapota,

hangulata, a már adott érzelmei alapvetően befolyásolják, befolyásolhatják a zeneszerző

elgondolását.

A „Nagy közös pont” minden zenében az, hogy „ad”, mindenképpen ad valamit a hallgatónak, még

akkor is, ha nem akarja, illetve ha amit kap az igazából belőle, a hallgatóból, belülről fakad.

Nyilván ezért vágyunk, hallgatunk, a hangulatunknak megfelelő zenét szívesen. A zene tovább erősíti

a bennünk lévő érzéseket. A némileg paradox csak az a dologban, ha éppen bánatunk, fájdalmunk

van, akkor a hasonló karakterű zenétől nem jobb lesz nekünk, hanem tovább erősítjük, mélyítjük az

adott állapotunkat. De ez a gondolat másfelé visz, nem a zene pszichológiai oldalának kutatása,

amiről írni szeretnék.

Számomra a Benedictus  egy bizonyos „iránynak” a vége. Fokozhatatlan.

Annyira érzékeny, annyira legbelülről jön, annyira telített érzelemmel, hogy még hallgatva sem

lehetne „többet elviselni” belőle, nemhogy előadva azt – amire ettől függetlenül vágyom, és meg is

fog történni előbb-utóbb.

Mondhatnám, hogy így, itt a Földön így képzelem el a Mennyországban szóló zenét.

Amennyiben – és talán ezzel az ötlettel sem vagyok egyedül – megtöltjük tartalommal, gondolattal,

konkrét, a saját életünkből vett érzelemmel a darabot hallgatás közben, akkor pedig egyenesen

torokszorító intenzitású élményt kapunk tőle. Ami a „jó hír”, hogy bármennyire is úgy tűnhet elsőre,

hogy akár szomorú is lehet a hangulata, valójában a letisztultságnak a Benedictus által közvetített

foka mindenképpen pozitív lesz.

Ajánlom tehát mindenkinek, aki „megvilágosodott”, túlcsordul érzelemmel valamely okból, vagy
egyszerűen csak egy másik, egy felsőbb szintre vágyik!

"Miért szép" a színházban + az "időtlen" program :-)

Az évadban utoljára került sor tegnap a Weöres Sándor Színházban a Jordán Tamás zseniális ötlete nyomán indult „Miért szép” c. rendezvényre. Az ötlet lényege, hogy Tamás a próza, Oroszy Csaba a képzőművészet, én pedig a zene oldaláról mutatunk be alkotásokat, és beszélgetünk arról spontán, kötetlenül, hogy azok miért szépek. Természetesen az alap ötlet hamar „update”-elve lett, így pl. Csaba minden esetben meghív egy művészt, alkotót, akivel személyesen is beszélget a színpadon – miután a kiállítását is megnyitották a színház közösségi terei valamelyikében. Emellett Kaczmarsky Ágival közösen készített zseniális filmjeikben nyomon követhetjük egy-egy képzőművészeti alkotás létrejöttét az abszolút kezdetektől a teljesen kész, csodálatos műig.

Jordán Tamáshoz is hamar csatlakozott Fűzfa Balázs, irodalom-tudós, aki az előadott verseket, prózákat elemzi hihetetlenül magas színvonalon, mégis közérthető módon. Részemről próbálok minden alkalommal egy-egy tematika köré összegyűjtve bemutatni a zeneirodalom gyöngyszemeiből párat. Volt itt már hasonlóság Verdi Requim-je és a Matrix c. film között, a könnyűzenei „ipar” egynémely dallamának Shostakovitch, vagy éppen Brahms műben rejlő eredetijének bemutatása, tegnap pedig az „Ezerarcú cselló” jelentette a központi témát.

Tegnapra kitaláltuk – folytatva a korábban Jordán Tamással közös produkcióinkat, melyben a zene egyszerre szólalt meg egy verssel – hogy ezúttal mindhárom művészeti ágat ötvözzük egy spontán, egymást inspiráló performance-ban. A lényeg, Bach szólószvitjéből csellóztam, „melyre” Tamás Weöres Sándor verseket szavalt, Oroszy Csaba pedig egy teljesen üres, fehér vászonnak „állt neki”. A zenemű jelentette az időkorlátot, hét és fél perc állt tehát Csaba rendelkezésére. Amit alkotott, attól a lélegzetem is elállt….Befejeztem a csellózást, felnéztem és ott állt egy valami fantasztikusan gyönyörű, szuggesztív hangulatú festmény, ami ezalatt a hét és fél perc alatt jött létre….

Made by Csaba Oroszy in 7.5 min....

Gondolom a közönség számára is nagy élményt nyújthatott a produkció, az előadott művek ihlette alkotás, mert a szintén spontán jött árverezés ötletét is siker követte. Az 5 forintról indított licit végül is 30.000 ft-nál állt meg!

A Miért szép ősszel folytatódik – alapul véve az egyre növekvő érdeklődést – szeretettel ajánlom mindenkinek! Majd jelzem itt is, mikor várható a következő!

Ma végre sikerült az idén már kétszer, az időjárás miatt elhalasztott szalonnasütés. Csödén, szüleim háza mögött, egy „tóka” 

"A" tóka 

(tudjátok, mi az? )  közvetlen szomszédságában gyújtottunk tüzet….Boti is és Evelin is – ha jól emlékszem – most, először mondták a szalonnára, hagymára, kolbászra - étkezés közben - ,hogy „isteni”. J A közös sütés pedig, annak ellenére, hogy az ember úgy érzi, kimoshatatlanul füstszagúvá válik, óriási élményt nyújtott mindannyiunk számára. 

A zokniért elnézést....kapkodás volt...:-)

Érdekes, ez a program semmit nem veszít vonzerejéből az évtizedek alatt, pont ugyanúgy vonz kicsit és nagyot egyaránt, mint tette ezt 30-40 évvel ezelőtt. Amikor ez eszembe jutott, külön örültem is neki, hogy végre egy dolog, amin „nem fog az idő”, hiába lett mobiltelefonunk, internetünk, meg hasonlók! El is határoztam, megpróbálok minél több ilyen „időtlen” dolgokat találni! Ötletek? J

Létezik-e valódi önzetlenség - az első magyar összefogás?

Az elmúlt napokban mindenhonnan azt lehet hallani, hogy vallási, politikai hovatartozástól függetlenül az árvízveszélynek kitett partszakaszokon több ezer önkéntes vesz részt a védekezési munkálatokban. Rengeteg képet tettek közzé a 24 órában folyó, embert próbáló munkáról, melyeken egyértelműen látható, hogy mindenki „egy”, tehát semmilyen különbség nincs a feladatok végzése közben egy kétkezi munkás, egy egyetemi tanár, egy lelkész, egy vezérigazgató, vagy egy politikus között. És ez így helyes természetesen, csak szokatlan. Olyannyira, hogy sokak szerint úgy tűnik, történelmében talán először fog össze most a magyar nép.

 Akkor viszont tegyük is gyorsan hozzá, hogy még ha így is van, akkor is egyszer, s mindenkorra törölhetjük szótárunkból azt az – engem legalábbis – rendkívül bántó mondást, hogy „a magyar képtelen az összefogásra, mindig csak széthúz”. Ennek a gondolatnak persze vannak változatai, de valahogy mindig úgy szíven ütött, amikor valakitől hallottam, mert egyszerűen nem igaz az, hogy lenne ilyen nemzeti vonásunk, jellemzőnk. Ha van is valami valóságalapja a dolognak, az szerintem abból adódik – és ezt a külföldi tanulmányéveim, valamint a kint töltött összesen 10 év alatt mindenfelé kézzel foghatóan megtapasztalhattam – hogy összehasonlításban is egyszerűen sok a tehetséges hazánk fia. A tehetségnek pedig mindig is velejárója volt az egyéniség. Tehát nem „képtelenek” vagyunk az összefogásra, hanem túl sokunknak van – jogosan, teszem hozzá – saját véleménye. Mert a mostani példa mégis csak bizonyítja, hogy ha kell, ha szükség van rá valóban, akkor nincs kérdés, össze tudunk fogni.

Jó pár éve foglalkoztat a kérdés, létezik-e valódi önzetlenség. Tehát olyan, amikor valaki semmiféle hálát, vagy „ellenszolgáltatást” nem vár tettéért, segítségéért. De őszintén nem. Magyarul, ha tényleg nincs „visszajelzés”, akkor sincs rossz érzése „belül”.

Az egyik vélemény szerint, amely magát az „igazi őszintének” mondja, ilyen nem létezik. Ha valaki mégis azt mondja, hogy ő bizony nem is gondol a hálára, az „még magának sem mond igazat”. Jön is az indoklás: Ilyen az ember. Alapvetően önző, csak az önzőség mértéke változik egyénenként. Még ha nem is gondol rá egy-egy jócselekedet előtt, hogy mi lesz a viszonzás, akkor is „benne van” ez a gondolat, tudat alatt várja a pozitív reakciót. Vagy, amennyiben nem érkezik semmi „válasz”, jelentkezik az a még csak nem is kifejezetten rossz érzésnek mondható enyhe gyomor-feszültség, ami az önsajnálat velejárója. Még az is lehet, hogy a pszichológusok bebizonyítják, hogy az ember az egyedfejlődés nyomán képtelen önzetlen lenni, mert egyszerűen így van kódolva. Hát nem tudom….

Valahogy ha a tudatunk egy picit „rááll” erre a vizsgálódásra, és próbálja megfigyelni saját magán az igazságot, szerintem meg kell, hogy cáfoljuk a fenti kijelentést. Nem állítom még csak azt sem, hogy nem a legtöbb esetben valóban létezik egy önző rész a cselekedeteinkben, de azt, hogy a homo sapiens sapiens, tehát a gondolkodó ember, azaz mi képesek vagyunk valódi önzetlenségre, afelől meg vagyok győződve.

Akár tegyük magunkat próbára! Sikerül-e teljesen önzetlenül bármit is tennünk? Ez tehát azt is jelenti, hogy találjunk olyan segítséget, amelyet nem mondunk el senkinek. Mert – ugyebár – már az is lehet a várt reakció, hogy az illető a tettünk miatt pozitívabban gondolkodik rólunk. Erre is mondhatják a szkeptikusok, hogy na ugye, itt van az ok, amiért ezt és ezt cselekedted, nem az önzetlen segítés vezérelt.

Egyébként az élet számos területén léteznek olyan típusú cselekedetek, melyeket nem is lehet önző módon, tehát feed back-kel megtenni. Ilyen szerintem a gyermekeinkkel kapcsolatos segítségünk, gyakorlatilag az egész felnevelésük. Már tudom, most erre egyből az a „felvilágosult” válasz, hogy a szülő is azért tesz meg mindent a gyermekéért, mert elvárja érte cserébe a szeretetét, minimum. Megint csak nem tudom….. biztos van ilyen is a dologban, de hogy ez azt jelentse, hogy minden egyes tett mögött ott kell lenni az emberi tudatban a várt, a „cserébe” gondolatnak, azt kétlem. A gyakorlatból kétlem.

És akkor most egy utolsó gondolat, egy másik kipróbálni- való, a következő szint. Létezik olyan, hogy az embernek, saját magának attól lesz igazán jó érzése belül, ha nincs visszajelzés, köszönet, hála, stb. egy-egy jótettét követően? Tehát, amikor csak „én” tudom, mit tettem, senki más, így megköszönni sem tudja senki, és ettől igazán pozitív, amit érzek? Azaz, ha most valaki megköszönné, elmúlna ez a bizonyos érzés. Létezik ilyen? Vagy csak én vagyok örök idealista?

A gátakon dolgozók közül biztosan tudom, hogy a legtöbben nem várnak semmit a segítségükért cserébe, teszik ami belülről fakad, és ennyi. Ők az igazi válasz a mai kérdésre!

Az árvíz előestéjére....

Az előttünk álló árvízveszély kapcsán eszembe jutott egy régi családi fénykép, melyen nagypapám motorcsónakkal menti a bajba jutottakat, ha jól emlékszem az ötvenes években. Erről a képről, a mentés körülményeiről még ő mesélt nekem többször is gyermekkoromban. Ami talán a legemlékezetesebb elemként megmaradt bennem az az a körülmény, hogy ő rettegett a víztől, motorcsónaktól, mégis nem volt kérdés, ha kell, bármi áron is, de segít. 

Nyilván nem volt egyedül ezzel a hozzáállással, valahogy régen ez nem is volt kérdés. Pár évtizeddel ezelőtt tehát egy-egy közösségben, legyen az apró falu, vagy kisváros, ha valaki bajba került, mindenki – függetlenül a hétköznapi életben lévő kapcsolatuktól – azonnal segítségére sietett. Ezt akkor nem fogták fel hősi cselekedetnek, vagy egyáltalán valami nagy dolognak, ez mindenkiből belülről fakadt. Utána sem követte feltétlen kitüntetés a segítséget, nem érezte magát senki többnek jócselekedete következményeként. Egyszerűen ilyen világot éltek….

A kép csak illusztráció, nagypapám fényképét édesapám őrzi

Mi, emberek ugyanazok vagyunk, a körülményeink, a társadalmunk változott csupán. Ha szabad, az előttünk álló napokra felmenőink lelkületét kívánom mindenkinek, hozzuk vissza ezt a régi világot, segítsünk ahol tudunk önzetlenül, szívből, fáradhatatlanul!

200 év leghidegebb nyara? Biztos? :-)

Olvasom és hallom napok óta a létező összes médiából „folyni”, hogy „200 éve nem volt ilyen hideg nyarunk, mint az idei lesz”. Az a helyzet, hogy némi ismeretet sikerült szereznem a meteorológia területéről, elsősorban a vitorlázás kapcsán, illetve a Föld körüli vitorlásversenyek miatt kezdett el érdekelni a meteorológia. A német, és magyar nyelven íródott, nyilvánosan árusított szakkönyvek többségét beszereztem, sőt, még Fa Nánditól is kaptam egy amerikai kiadásút kölcsön. Természetesen nem állítom, hogy emiatt túlzottan értenék a meteorológiához, de talán némi fogalmam kialakult az elmúlt évek során a miértekről, összefüggésekről, módszerekről.

Kicsit bosszantott ez a sommás kijelentés a 200 évről, valahogy éreztem, hogy ez azért „nem ilyen egyszerű”. Utánanéztem a hírnek, annál is inkább, mert érdekelt, hogy a francia „Meteo” csatornának – amire hivatkozik mindenki – van-e köze a Meteo France-hoz, ami a világ egyik legkomolyabb meteorológiai intézete. Nos, semmi nyomát nem leltem a kapcsolatnak. Ez kicsit megnyugtatott.

A hír egyébként ott lett végképp gyanús, amikor az érintett területeknél felsorolták a Kárpát- medence mellett a környező országokat, Francia, és Spanyolországot, végül Portugáliát. Kimaradt viszont Lengyelország, Nagy Britannia, Skandinávia, Ukrajna, és a teljes Balkán. Nem újdonság nyilván senki számára, hogy Európa időjárását elsősorban a Golf áramlat, valamint a sarki eredetű ciklonok, másodsorban a ritkább déli eredetű légtömegmozgás befolyásolja. Időjárási szempontból nincsenek országhatárok, annál inkább számíthatnak viszont a domborzati viszonyok. Tehát olyan, hogy azonos időjárás legyen mondjuk a Pireneusoktól nyugatra, valamint az Alpoktól keletre, vagy Franciaországban és a Kártpát-medencében, gyakorlatilag elképzelhetetlen. Pláne nincs ilyen huzamosabb ideig. Amennyiben „össze is jön” egy akkora ciklonrendszer – még mindig nem beszélve a hosszú távú előrejelzésekről - ami egész Európa időjárását alakítja, akkor viszont azt lehet érezni Nagy Britanniában, Skandináviában, stb. is, nem csak nálunk és a franciáknál.

De ha már hosszú távú időjárás előrejelzésre vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes nem egy tévécsatorna híreit alapul venni, sokkal inkább mondjuk a NASA, vagy JAMSTEC (japán óceáni és földi időjárást kutató intézet), vagy akár az IRI (nemzetközi, klímával foglalkozó kutatóintézet) adatait felkeresni. Hozzátéve, hogy a technika jelen állása szerint, a műholdak elhelyezkedése és sűrűsége jótékony hatására kb. 10-12 napra lehet nagy valószínűséggel időjárás előrejelzést készíteni. A cikkekben szereplő 70%-os valószínűség egész nyárra vonatkozóan szintén meglehetősen amatőr állítás.

Nos – és ez már önmagában is jellemzi a három hónapos prognózis nehézségi fokát – a három fenti intézmény nincs azonos véleményen. Amit talán elsősorban ki lehet jelenteni, hogy melegrekordok és aszály az idén nyáron nem lesz. Nagyobb a valószínűsége az átlagosnál több csapadéknak, ez igaz. Természetesen nem monszun-szerű, folyamatos esőzősekről, inkább az átlagosnál sűrűbben előforduló záporokról, zivatarokról lehet szó. Érdekes, a japánok viszont inkább enyhén az átlag feletti hőmérsékletet jósolnak átlagos csapadékmennyiséggel.

Azért – közben ismét olvasgattam másokat is – összességében a több csapadék miatt valószínűsíthetően kevésbé kánikula jellegű lesz a nyár, nem lesz hetekig tartó szárazság, de semmi drámairól, évszázados hidegrekordról, meg nyár nélküli évről nincs szó! Augusztusban és főleg szeptemberben lesz meleg is bőven, úgyhogy kéretik megnyugodni – legalábbis a mértékadó, illetve megbízható intézetek ezt mondják – igaz, ők nincsenek kitéve az olvasottság elérése kényszerének…;-)

Ez volt itt tehát a „Mérei-prognózis”, kérjétek majd rajtam számon a nyár végén! :-)

Na jó, itt a végén azért bevallom, hogy elsősorban azért "mentem utána" a dolognak, mert imádom a nyarat! Nem is beszélve a hosszúra nyúlt és kifejezetten télies tél hatásának.... Alig várom, hogy ismét érezni lehessen a levegőben a lüktető nyár ezerszínű, intenzív illatát! :-) (És most mi jön, verset írok????? :-)))) )

Csajkovszkijtól sajtótájékoztatón át a Gangnam Style-ig

Tegnap ismét alig győztem utolérni magam, annyira kapkodás volt az egész nap.

Délelőtt sok kisebb szervezéssel kezdtem, aztán sajtótájékoztatót tartottunk 8 fontos pontban.

Miután az esti hangverseny a szezon utolsó bérletes koncertje volt, ezért – ahogy ilyenkor szokás – visszatekintettünk az elmúlt 9 hónapra. Összességében 12%-al többen vásároltak bérletet, mint az előző szezonban, a Szimfónia bérletes hangversenyek kihasználtsága 98%-os volt, ami rendkívül ritka és jó eredmény! Köszönjük is tisztelt közönségünknek az érdeklődést! J

Bemutatásra került a sajtótájékoztatón a jövő szezon műsora is, hiszen hétfőtől áruljuk a bérleteket. Megtartjuk a Szimfónia, Kamarazene, Opera bérletet, és indítunk egy kifejezetten óvodásoknak és alsó tagozatosoknak szóló gyermek bérletet is. Vendégünk lesz Jurij Szimonov, világhírű orosz karmester, Rost Andrea, Kocsis Zoltán, a Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikusok, valamint a King’s Singers. Vásáry Tamás Wagner műsorral indítja majd a szezont szeptember 20-án.

Bemutattuk a zenekar új, negyedévente megjelenő magazinjának az SSO Magazinnak az első számát, beszámoltunk az Exkluzív kártya program június elsejei indulásáról, az NKA pályázaton nyert 10 m forintról, amit az Iseumi Szabadtéri Játékok megvalósításához nyertünk, valamint megköszöntük Szombathely Önkormányzatának a szintén erre a célra, a csütörtöki közgyűlésen megszavazott 15 m forintot.

Elmondtuk a sajtónak az általunk alapított Bárdos Alice díjat, és felhívtuk figyelmüket az idén legszervezettebb formában startoló Zsinagóga udvari koncertekre.

Az SSO Magazint ti is meg tudjátok nézni, letöltés itt. 

Természetesen a blogomban fél nappal korábban közzétett hírt, Ramon Vargas világhírű tenorista szombathelyi fellépéséről sem hallgattuk el. Bejátszottam egy felvételt Vargassal a new yorki Metropolitan Operából, amelyben a Bohéméletből énekel egy áriát, és hallható az óriási ováció is a végén. Remélem, ha New Yorkban ekkora sikere van Vargas-nak, akkor a szombathelyi közönségnek is óriási élményt fog nyújtani!

A sajtótájékoztató után egyből rohantam Bécsbe, Csajkovszkij Rokokó Variációk c. csellóversenyének próbájára. A koncert ma volt, készítettem is pár képet a Vorauban lévő apátsági templomról, illetve a hangversenyről.

A próba után vissza Szombathelyre, egyből a Homába mentem, mert Boti fiamnak tartottunk névnapi zsúrt a Happyland játszóházban. Arra érkeztem meg, amikor az összes gyermek kórusban követeli, hogy „még-egy-szer”. Nem tudtam miről is van szó, de kiderült egy pillanat alatt. Nem fogjátok elhinni, a Gangnam style kellett meghallgatniuk, extázisban táncolva kb. negyedszer. Tündéri volt az a sok 5-6 éves kisgyermek, akik mind kívülről ismerték még a szám szövegét is. J

Nem tudtam sokáig maradni, mert a Bartók Teremben következett a szezonzáró hangverseny, ahol a hagyományoknak megfelelően a színpadon köszöntöttem a közönséget.

Úgy tűnt mindenki tetszését elnyerte a kiosztott SSO Magazin, jó érzés volt látni még távozásukkor is, hogy szinte mindenki szorongatott egyet kezében! J

A koncert nagy sikert aratott, Zsoldos Bálint magával ragadóan adta elő Rachmaninov II. zongoraversenyét, a Mika Eichenholz svéd karmester által vezényelt Sibelius szimfónia pedig annyira monumentális mű, hogy a teljes Bartók Termi közönséget hatása alá vonta. Nagy tapsot kaptak az előadók, méltó befejezése volt az a hangverseny az egyik legsűrűbb, de egyben legnagyszerűbb szezonunknak. Köszönjük!