Szinte valamennyi világvallásban és nagy eszmerendszerben megtalálható a hála, mint létünk elengedhetetlenül fontos eleme. "Legyünk hálásak, adjunk hálát" hangzik a mindenki előtt ismert ajánlás - de lehet ezt értelmezni bárhogyan a mai világban? Miért van rá szükség? Hogyan lehet az ember hálás, és egyáltalán, mi az a hála?
Talán pont a szinte közhelyszámba menő, lépten-nyomon felbukkanó volta miatt véleményem szerint egyszerűen átsiklunk életünk egyik, ha nem a leghatásosabb, legfontosabb tanácsán, eszközén, segítségén, a hálán. Valamiért az ember hajlamos ezt a fogalmat elválaszthatatlanul összekötni a vallással, ezért aztán csak egy valahogyan a templomhoz tartozó fogalomként nem is jut eszünkbe, hogy mindennapi életünkbe is beépíthetnék gyakorlását. Létezik egy meghatározása, ami így szól: "Isteni áldás kérése". Létezik egy másik megközelítése is, amikor valamiért leszünk hálásak, valamiért adunk hálát - egy olyan dologért, eseményért, ami velünk történt meg, amelyet mi kaptunk. Ez nyilván a legegyszerűbb módja, hogy átérezzük, milyen is hálásnak lennünk?
Aki már volt hálás életében, de úgy igazán, nem csak a verbalitás szintjén, az pontosan tudja, hogy hálát érezni mennyire jó. Hiszen egy korábbi pozitív eseményhez kötődik, annak a következménye. Igen ám, de sajnálatos módon "úgy vagyunk kódolva", hogy "alapjáraton" a pozitív dolgokat sokkal könnyebben, gyorsabban elfelejtjük, mint a negatívakat. Hallott már valaki arról, hogy valaki napokon, heteken át hálás volt valamiért? És arról, hogy valaki nem tudja elfelejteni, milyen szörnyűség történt vele, nem tudja túltenni magát rajta, stb.? Ugye? Megsértődni, megharagudni, "soha meg nem bocsájtani" sokan, és sokszor tudnak. Akkor miért nem megy ennek az ellenkezője is?
Mert a negatív dolgok mélyebbre hatnak? Miért? Mert fáj? És a fájdalom az miért erősebb érzelem, mint az öröm? Azt nem mondhatjuk, hogy intenzitásban van különbség a kettő között. Borzasztóan tudunk örülni is - ha hagyjuk.. Most abba már bele sem mennék, hogy az miért okoz örömet, hogy valakinek valami fáj, valakivel valami szörnyűség történt, mert bár tudat alatt ez a helyzet, ezért vezet toronymagasan a nézettség terén például a hírműsorokban a negatív hír, mégsem ez a mostani írás tárgya.
Véleményem szerint pont itt az idő, hogy elkezdjünk kicsit gondolkodni, kicsit - jó értelemben - kihasználni azt az adottságunkat, amivel "elvileg" urai tudunk lenni saját magunknak, tudjuk magunkat, gondolatainkat irányítani, és végre valamilyen "értelmes" dologra (is) használjuk elménket. Fogjuk fel, hogy a negatív gondolatokkal - teljesen függetlenül annak valamennyi vonatkozásától - kizárólag magunknak ártunk. "Az idegesség mások hülyesége miatt saját magunkon való bosszúállás." Ez is ismerős, ugye? Akkor miért is gyakoroljuk mégis minden nap? Hogy jól menjen? J
A másik gyakori érv, "hogyan is lehetnék én hálás? Miért? Velem csupa szörnyűség történik!" Na, ez a teljesen téves vélekedés. Ha beláttuk, hogy hálát érezni jó, nekünk, saját magunknak jó, akkor legyünk kedvesek és tegyük meg a következő lépést is, és "találjuk ki", miért lehetünk hálásak! Mert ha csak egy pillanatra is belegondolunk, számtalan okot találhatunk rá. Először is létezünk. Ez ugyebár "elég" pozitív dolog, nem? Aztán nézzünk körül egy pillanatra, mennyire végtelenül csodálatos világban élünk? És most nem a nemzeti parkokban, Afrikában, vagy bármely - a világ innen nézve egzotikus vidékén található - természeti gyönyörűségére gondolok, hanem kifejezetten a mi saját környezetünkre. Mindenütt szinte felfoghatatlanul csodálatos dolgok vesznek bennünket körül, kezdve a reggeli nap első sugaraitól, a növényeken megjelenő harmatcseppeken, illatozó virágokon át, a tiszta, édes vízig, ami időről időre ránk hullik, vagy a rengeteg energiáig, ami egyszerűen árad a természetből. Mindenütt. Folytathatjuk a sort családtagjainkkal, a gyerekekkel, akik önmagukban is egyesével, külön-külön egy nagy csodát jelentenek, vagy akár saját magunkkal, létezésünkkel. Belegondolunk, milyen felfoghatatlanul bonyolult "szerkezetek" vagyunk? Aki tökéletesen "működik" immáron X éve, minden nap, a nap 24 órájában. A sort tényleg órákig lehetne folytatni. Csupán az a gond, hogy ezeket a dolgokat vagy nem vesszük észre, vagy olyan természetesnek vesszük, aminek a létezése nem okoz "már" örömet. Ez a baj. Gondoljunk bele, érezzük át nagyszerűségét, és ... érezzünk hálát velük kapcsolatban! Minden nap! Hiszen - az előbb már eljutottunk idáig - ezzel "önző módon" magunknak teszünk jót. Ha úgy tennénk fel a kérdést, hogy "akarsz magaddal jót tenni"? Akkor ki ne felelne határozott igennel?
A hálával ráadásul feltöltjük magunkat pozitív gondolatokkal, érzésekkel, ezáltal rezgéseink is pozitív tartományba kerülnek, melyet - akár, ha tudat alatt is, de - mindenki megérez, és ennek megfelelő reakciókat vált ki belőle. Felénk. Szóval itt a második - szintén saját magunknak okozott - pozitív következménye a hálának. Biztosan mindannyian tapasztaltuk már, hogy vannak személyek, akikből "árad" vagy az energia, vagy a pozitív kisugárzás, akiknek "nem tudjuk a titkát", nem tudjuk "hogy csinálja, hogy mindig ilyen pozitív", stb., stb. Bennük biztosan nem szorongás, félelem, vagy hasonlók lakoznak, hanem sokkal inkább pl. hála.
A harmadik "ok", amiért kifejezetten érdemes hálásnak lennünk, az a hála teremtő ereje. "Gondoljunk valamire hálával, és megteremtjük azt". Kéretik ezen a kijelentésen nem vitatkozni, hanem kipróbálni! Itt nem elsősorban a "hálával gondolni" jelenti a feladatot, hanem inkább a "hálával érezni". Várom a "megoldásokat"! J
Összességében azt javaslom, szánjunk minden nap legalább egy percet, mondjuk reggel, felkelés után, készülődés közben arra, hogy adjunk hálát, illetve érezzünk hálát valamiért! Bármiért. A lényeg, hogy teljesen, minden porcikánkban érezzük a hálát! Biztos vagyok benne, hogy megéri, ennek az egy percnek egész napunkra pozitív kihatása lesz. "Haladók" megismételhetik esténként, elalvás előtt is az egy percet, a nap valamely eseményére, élményére vonatkozóan. Már az alvás, ébredés is más lesz! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése