Hajdú Péter az Ufóktól kapta a rokkant-kártyáját – avagy bulvár, te drága!

Mielőtt félreértés lenne a dologból, a fenti cím természetesen nem igaz, nem is az Ufóktól kapta, nem is Hajdú Péter és nem is a rokkant kártyát. Viszont amennyire kitaláció a cím, pont ugyanígy lehet hinni a bulvár termékekben szereplő storyk legtöbbjének. A valóságtartalmuk kb. ugyanennyi. Mégis a legnagyobb példányszámot az ilyen újságok könyvelhetik el maguknak, a legnagyobb olvasottsága az ilyen témájú on-line felületeknek van, és a tv műsorok terén is hasonló a helyzet. Már régóta. És nem csak Magyarországon, sőt. Mi csak átvettük a „trendi” terméket „nyugatról”. Azt hiszem a bulvár őshazája Anglia és az Egyesült Államok. Ott már jó pár évtizede „tökéletesítik” a lét eme szegletében bármily módon tevékenykedők tudásukat. Profik lettek – de jó nekik! :-)

Már régebb óta terveztem, hogy írok pár keresetlen szót e témában, az apropót azonban a szépségkirálynő választás körüli mizéria jelentette. Mert az inkább szomorú esetnek egy nyertese kétség kívül már van, és ez a bulvár. Ugyanazt a storyt csak eddig már minimum 8-10-szer eladták, az összes lap, mind megvették… és valószínű, ez így is lesz még minimum két-három „bőr” lehúzásáig. De mire ez a nagy érdeklődés? Hajdú Péter, vagy Sarka Kata személyisége a vonzalom tárgya? Netán a versenyző szépségek? Ja, ők nem lehetnek, mert maga a verseny habár érdekes, és biztos sokakat érdekel, de közel sem akkora mértékben, mint  a „botrány”, ami lett belőle. És hát valljuk be, ha a Hajdú házaspár nem szerepelne a tv-ben, meg a lapokban, pláne nem rendszeresen és egyre színvonaltalanabb hírekkel, akkor a családtagjaikon kívül senkit nem érdekelne széles e hazában, hogy éppen mit gondolnak bármiről, vagy hova (nem) utaztak el, esetleg milyen zseniális ötletük támadt – már megint, netán kit perelnek be ismét és miért, meg, hogy mit nem értenek Kocsis Korinna döntésével kapcsolatban.

Ez az egész egy nagy öngerjesztő mechanizmus, melynek a motorja az emberi pszichében keresendő. Engem leginkább az érdekel, honnan a genetikai kódoltság (?), ami a „megdöglött a szomszéd tehene, de jó” évtizedes mondásban már csírájában kétség kívül ott lapult. Miért kell az embernek a másik „titkáról” tudni? Még akkor is, ha nem is igaz – mármint a titok. Hát nincs nekünk elég bajunk?? Vagy éppen ez az ok, hogy nekünk annyi már a bajunk, hogy azt csak úgy lehet elviselni, ha a másiknak még több van?  Vagy inkább egy jó adag a személyiség-fejletlenségből, kialakulatlanságból, identitás-zavarból jövő kényszeres vágy az, ami motiválja a „fogyasztókat”? Tehát, nem tudom, mit akarok, milyen ember vagyok, majd most jól elolvasom, megnézem a „nagyok” milyenek, aztán már meg is lesz az irányom? „Légy önmagad” – szól  a XX.sz. vége-XXI.sz. elejének „parancsa”. Ok, ok, de hogyan? Ha nem jön magától semmi, akkor most mi legyen? „Jaj, de jól néz ki az új mű…….-vel XY celeb, nekem is kell egy! Vagy kettő!”:-) És már meg is nyugodhatunk, már csak arra kell vigyázni, nehogy elpasszoljuk a következő hírt „példaképünkről” és hirtelen megint ne tudjuk, hogyan tovább! Ez lenne a magyarázat? És akkor – mivel nincs az a mennyiségű celeb kicsiny hazánkban, akivel minden nap meg lehetne tölteni azt a rengeteg „szaklapot” ezért gyártunk híreket? Vagy fordítva, nem történt a tisztelt celebbel ma (se) semmi, de az meg nem megy, hogy már lassan egy egész álló hete sehol nem írtak róla, tehát lemegy alfába és kitalál egy orbitálisan blőd leginkább hazugságot, hogy ismét átélhesse a gyönyörök csúcsaként a „feeling-et”, amikor ismét magára tekint a benzinkút újságos állványáról? „Mer az tök menő”! :-)

Na jó, nem is így van, hanem ez is business, és ahhoz, hogy reklámot el lehessen adni bárhol, ahhoz kell az olvasottság, vagy a nézettség, ahhoz meg story kell – bármi áron. Hangsúlyozom – sajnos – bármi áron. A bárminek meg önkéntelenül is vannak vesztesei. Ilyen az élet. Ilyen az élet? És ez már mindig így lesz?

Végezetül két valós, saját story. A zenekarunk Hollywood Classics műsorába mindig hírességeket hívunk meg műsorvezetőnek, ezzel is növelve a show vonzerejét. Az első évtől fogva a legismertebb, legtöbbet foglalkoztatott sztárokat hívtam, mégis, tavaly, amikor már egy ügynökségen keresztül történt a kiválasztás, kaptam meg az egyik celeb két és félszeres gázsiját firtató kérdésemre azt a professzionális választ, hogy „de uram, nem olvas újságot, nem néz tévét? Az ön kiválasztottja mindenütt ott van, minden nap írnak róla, mégis mit gondol, mennyibe kerül akkor?” Aha, világos, tehát, akiről sokat írnak, az drága. Ugye, így már érthető, miért is ajándékozott Hajdú Péter egy Ufót Sarka Kata szülinapjára? Vagy nem ez volt a cím? Akkor bocs…:-)

A másik eset az Iseumi Szabadtéri Játékok 12 év szünet utáni indulásakor történt. A hatvanas évek óta Szombathely védjegyévé vált Iseum-béli szabadtéri operaelőadások hagyománya éledt újjá akkor, az időközben teljesen átépített, világ harmadik legnagyobb Isis szentélyében. Új, 1200 férőhelyes lelátó, három teltházas előadás, Miklósa Erika Éj Királynő, stb.stb. Azt gondoltam, ennek az eseménynek talán van akkora hír értéke, hogy még az országos csatornák is szánnak rá pár másodpercet. Megkeresésemre az egyik kereskedelmi televízióból azt a „baráti” választ kaptam: „Amennyiben pl. az Éj Királynőjéről kiderül, hogy valójában férfi, akkor szóljon majd, legyen kedves!” …..Én megpróbáltam, de Káel Csaba rendező nem lelkesedett az ötletért, Erika maradhatott nő, a hírek meg ezúttal is a botrányokról szóltak. :-)

Tanulság? Olvassa a bulvárt, akinek „jó lesz” tőle, „mi” meg keressük önmagunkat valahol egész máshol!