86-os, te drága!

Ma Pesten jártam a zenekar jövő évi bérletes hangversenyeiről tárgyaltam a társrendező Filharmóniával. Ennek kapcsán jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat, történet a mi szeretett 86-os utunkkal kapcsolatban... :) Íme egy ezek közül:

Pár hete Miskolcra kellett mennem, a program kezdete 11 órára volt kitűzve. Mivel az időjárásnak van humora, pont az utazás napját megelőző éjjelen kezdett szakadni a hó. A „mi” 86-osunk állapota ennek megfelelően – az intenzív takarítás ellenére… - meglehetősen havas, jeges volt. Természetesen, mint mindig, Beled környékén meg is állt a forgalom – mint utóbb kiderült, egy keresztbe állt kamion (mi más?)nyomán. Egyébként én csak azt nem értem, ha minden évben, így az idén is valamennyi havazáskor ugyanazon a szakaszon kezdődnek a gondok, akkor mondjuk az elmúlt 20 évben miért nem tudott valaki növényeket ültetni az út mellé, megoldva így a hófúvás-védelmet? Mert amúgy az ember mindent megért, elfogad, de hogy erre a feladatra – kitalálással együtt – húsz év miért nem volt elég,  az majdnem meghaladja felfogó képességem határát :)

 Amikor még jó volt az út. A kép a hókotrós találkozás előtt készült. 

Na, de vissza a történethez. Kb. két perces várakozást követően „nem bírtam tovább” :) Visszafordultam, és egy korábban elhagyott mellékútra befordulva igyekeztem kikerülni a lezárt szakaszt. A terv remekül működött, szinte gyorsabban lehetett haladni, mint az E65-ösön. Mígnem, kiderült a turpisság…utolértem a hótolót.  Aki, ami, látva az érkező autómat, készségesen lehúzódott, hogy el tudjak mellette haladni. Kicsit fura volt, hogy az út bal oldalára, menetiránnyal szemben állt meg, de miután melléérve a vezető még intett is, hogy menjek csak, arra van az előre, gondoltam minden rendben. Így is volt, egészen kb. 10 méterig, amikor az út véget ért. Illetve lehet, hogy valahol fél-egy méterrel a hótömeg felszíne alatt fellelhető lett volna az aszfalt is, látni azonban nem lehetett, haladásról meg értelemszerűen nem is beszélve! Tehát, egyszerűen érintetlen – amúgy gyönyörű – méteres hófúvás-mező terült el előttem.

Megálltam, és hangosan elkezdtem nevetni. Mert valljuk be, nem semmi személyiséggel bírhatott a hókotró autó vezetője, ha tudván a helyzetet, lelkesen integetett pár méterrel előrébb, hogy menjek csak, menjek csak!  Ahogy tolattam visszafelé, a sofőrre pillantva mintha egy kaján mosolyt véltem volna a szája szegletében felfedezni….Nem gond, igazából jót tett a hangulatomnak, mert eszembe jutott, hogy vajon van ilyen máshol, más országban is? Abban maradtam magammal, hogy nincs, ez is egy hungarikum, aminek meg ugyebár örül az ember!

Nektek milyen 86-os út sztoritok van?