Teréz anya és a gondolat ereje – ars poetica 1.

Régóta ars poetica szerűen vallom a csodálatos Kalkuttai Teréz anya egykori mondását, illetve annak értelmét, mondanivalóját:

„Háborúellenes tüntetésre ne hívjatok, ha majd a békéért tüntettek, akkor szóljatok!”

                                                                                                                                                      

Látszólag mindkét esetben „béketüntetésről” van szó, azonban Teréz anya ezzel a mondattal rendkívül érzékletesen rávilágított az élet egyik legfontosabb kulcsának, a gondolataink erejének kérdésére.

Ugyanis, ha háború ellen tüntetünk, akkor agyunkban mindvégig a háború szó jelenik meg, az jár a fejünkben, még akkor is, ha ellene szeretnénk éppen tenni valamit. Ha viszont a békéért sorakozunk fel, akkor ennek az ellenkezője, az egyik legpozitívabb gondolat, a béke tölti ki gondolatainkat. Teréz anya szerint ez a kettő annyira lényegesen különbözik egymástól, hogy míg az egyikre nem, a másikra örömmel megy el.

A saját tapasztalataim teljes mértékben igazolják a fenti gondolat helyességét. Sőt, meggyőződésem szerint a gondolataink – függetlenül attól, hogy kimondjuk-e őket – a teljes életünkre, annak valamennyi szegmensére, aspektusára, állandóan kihatással vannak. Valószínűleg igaz a megállapítás: 

Gondolataink határozzák meg életünket.

A legérdekesebb, ha úgy vizsgáljuk a kérdést, hogy egy ugyanazon esemény/személy/tárgy mennyire különböző benyomást kelt más-más emberben. Például egy nyári záporral kapcsolatban egyszerre hallhatunk ilyen megállapításokat: „na, csak ez hiányzott…!”, vagy „legyen már vége!”, illetve „de jó, végre!”, „imádom az esőt!”

Mert miért van az, hogy valaki az utca egy pontján sétálva balra fordítja a fejét, így egy földön fekvő hajléktalant vesz észre, amitől összeszorul a gyomra, szorongás vesz erőt rajta, a másik pedig ugyanazon a ponton jobbra tekintve a kirakatban lévő kisgyermek mosolygó fényképére lesz figyelmes, amint az édesanyjára tekint? Ettől természetesen boldogság fogja eltölteni.

Ami ezt a kérdést eldönti az az, hogy milyen gondolataink vannak abban a pillanatban. Ha negatívak, akkor azt is „kell kapnunk”, azt vesszük észre magunk körül, ezzel tovább erősítve az irányt, amit újabb hasonló érzékelés követ, és így tovább. Ha nem állítjuk meg a folyamatot, előbb utóbb számunkra ez a negatívság fogja jelenteni az életet. Azt fogjuk vallani, hogy ilyen az élet. Sőt, „igazunk is lesz”, hiszen tele leszünk ilyen tapasztalásokkal.

Hál’ Isten, ennek az ellenkezője is igaz. Ha egy alapvetően jó hangulatban ér bennünket egy pozitív élmény, akkor a jókedvünk tovább fog erősödni. Amitől ismét észre fogjuk venni a „megfelelő fényképet”, megkapjuk az újabb élményt, ami csak fokozni, illetve megerősíteni fogja pozitív hozzáállásunkat. Ez az irány is oda vezet, hogy az egész életünket fogjuk hasonló módon, pozitívan megélni. Egy kicsit olyan ez az egész, mintha egy szemüveget vennénk fel, és onnantól kezdve mindent csak azon keresztül látnánk. Természetesen, nem mindegy, milyen az a szemüveg, minden attól függ majd.

Ami a jó hír, hogy mi dönthetjük el, milyen szemüveget veszünk fel!

Mert ez nem a körülményektől függ, nem mondhatjuk pl., hogy „ha lenne pénzem, én is boldog lennék”, mert – és ez a mai bejegyzés lényege – ez nem kívülről jön, hanem belülről fakad, és mi döntjük el az utat, az irányt. J