Az élet legcsodálatosabb pillanatai 1.

…és minden nap átélhetők! Nem kell hozzá mást tenni, mint – a keresztény-kultúrkörnek megfelelően – házasságot kötni, majd gyermeke(ke)t nemzeni...Komolyan, egyszerűen lehetetlen betelni azzal a csodával, amit egy gyermek számtalan módon, akár már a puszta létével is jelent!

Ma reggel úgy alakult, hogy én ébreszthettem fel először a tíz és fél éves lányomat, majd öt és fél éves fiamat. Az a pillanat, amikor a végtelen nyugalmat, ártatlanságot sugárzó alvó arc az ébresztő puszi(k) hatására megelevenedik, kinyílnak a csodálatos szemek, a nézésből látás, felismerés, végül szeretettel teli mosolygás lesz, az leírhatatlan! Szinte hátborzongató számomra belegondolni, hogy egy gyermek mennyire ártatlan. Ő még képes egyszerre csak egy dologra figyelni úgy, hogy közben a gondolatai sem járnak máshol, ráadásul teljesen őszinte érdeklődéssel teszi ezt.

A befogadás még direkt módon történik, nem megy át semmilyen szűrőn, nincs kételkedés, elővigyázatosság. A társadalom által – és sajnos a legtöbbször észrevétlenül – belénk ültetett sztereotípiák, vagy komoly emberek által szocializáltságnak mondott „így kell viselkedni”, „ez a helyes, neked is ezt kell tenned” iránymutatások kényszere még egyszerűen nem létezik.

Meggyőződésem, ha nem hitetnénk el a gyerekekkel a vágyaik, céljaik többségéről teljesen feleslegesen, hogy nem megvalósíthatóak, az egész világ más lenne! A legnagyobb veszélyt számukra mi, felnőttek jelentjük, még akkor is, ha a jó szándékunkhoz kétség sem férhet.

A legegyszerűbb példa a saját tapasztalatok közül, ha mondjuk a békáról, vagy a bogarakról úgy beszélünk gyerekeinknek, mint a Jóisten csodálatos teremtményei, szeretettel, akkor ők ezeket a gondolatokat, érzéseket fogják természetesnek venni, így viszonyulnak majd hozzájuk, és számtalan élményt szereznek maguknak a velük való foglalatoskodásokkal. A „fúj, nyálkás a bőre”, vagy „segítség, egy félelmetes bogár, biztosan mindjárt megcsíp” reakció magától soha nem jutna egy gyerek eszébe.

Ezért aztán a felnőtt, a szülő felelősségének nagysága felbecsülhetetlen. A kicsi „emberpalánta” teljes bizalommal beletekint szülei szemébe, és mindent elhisz, elfogad és követ, amit mondanak neki, amit lát. Ez a folyamat naponta tetten érhető, kezdve a reggeli ébredéskor elhangzó első mondatokkal, gesztusokkal.

„Összehangolt” kollektíva

Tegnap ünnepelte a zenekar gazdasági vezetője, igazgató helyettese Annamari a születésnapját. Nem csak azért nem írom le, hányadikat, mert nem illik, hanem azért sem, mert felkészültsége, elhivatottsága, professzionalizmusa messze meghaladja a korát leíró számnak megfelelő szintet, ugyanakkor – ha nem ezt az oldalát vizsgáljuk – simán letagadhat jó párat éveinek számából.

Az ünnepelt

Annamari tavaly óta a karneválnál is ellátja a gazdasági vezetői feladatokat, így természetes módon a két „cég” dolgozói közti kapcsolat napról napra szorosabbá vált, olyannyira, hogy több alkalommal közös programokat is szerveztünk már.

Ahogy a születésnaphoz illik, meglepetéssel is készültek kollégáim: A Karnevál épületét őrző cég alkalmazottainak beavatásával felhívták Annamarit, hogy baj van, betörtek az Aréna 8-ba, és neki kell kijönni, mivel Bálintot (aki többek között a gondnoki teendőket is ellátja) nem érik el, én meg operán vagyok, tehát csak ő jön szóba. Szegény ünnepelt aztán reszketve, barátnője férjével együtt lopózott fel az emeltre, majd az ajtó nyitását követően „ahogy a nagy könyvben meg van írva” típusú feldíszített helyiség, szülinapi torta, pezsgő, és az elmaradhatatlan Boldog Születésnapot „nóta” várta – az összes kolléga jelenlétével.

Bálint műve

Bálint pedig – akinek ezúttal is köszönjük – fantasztikus étkekkel készült, most már többedszerre valamennyiünk számára. (Kukoricás rizs, sajtos sült husi, majonézes burgonya saláta, svédgomba saláta) Annyira finom volt, hogy habár én egyszer már vacsoráztam az opera szereplőivel az előadást követően, muszáj volt másodszor is megvacsoráznom… Holnaptól nem fogtok rám ismerni, gurulni fogok. :-)