Érettségizők, kitartás, ennél már csak rosszabb lesz! :-)

Amikor én érettségiztem

A minden évben aktuális érettségi-körüli, szinte az egész városra átragadó izgalomról jutott eszembe, hogy valahogy nekem nem jelentett katartikus élményt, hogy megvan az érettségim. Persze, büszke voltam, meg örültem, hogy papírom van róla, hogy felnőttem, de a katarzishoz jobban kellett volna előtte izgulnom. Többszöri kutatás után arra jutottam, hogy valószínű, azért nem izgultam, mert már előtte három éve magántanuló voltam és egyszerűen hozzászoktam a nagyobb anyagokból való beszámoláshoz. Miután tantárgyaktól függően vagy havonta, vagy félévente vizsgáztam, meg kellett tanulnom beszélni is :-)

Az évek alatt aztán kezdtem úgy érezni, nem is zavar különösen, ha olyan tételt húzok, amit nem igazán sajátítottam el, mert beszélni azért tudnék róla. Így esett az érettségin pl. magyarból, hogy olyan tétel sikerült kihúznom, amit egyáltalán nem tudtam, viszont kb. kettő mondattal rátértem, átkanyarodtam az általam ismert, és szeretett József Attilára, amit szépen el is mondtam. Mindezt akkora átéléssel, és lendülettel, hogy nem is állítottak meg, csak a végén közölték, hogy nagyszerű, Tamás, csak egy apró bökkenő van, nem ezt a tételt „tetszett húzni”. Ezért négyes. Hát én úgy örültem!!

Félreértés ne essék, ez itt nem a „hogyan érettségizzünk, avagy jó tanácsok érettségi tételeket nem tudóknak” című rovat, természetesen nem helyes, hogy nem készültem fel valamennyi tételből száz százalékosan, csak ha mégis esetleg, véletlenül , önhibáján kívül belekerül az ember fia hasonló szituációba, akkor sem kell azonnal harakirit elkövetni, meg lehet próbálni az én „trükkömet”.

Egyébként, csak úg y mondom a jelenleg érettségizőknek, hogy ez az időszak életetek egyik legcsodálatosabbja. Meg fogjátok látni, akármikor is gondoltok majd vissza rá, a kellemes szívdobogás mindig velejárója lesz a nosztalgiázásnak. A jelenlegi szorongás nyílván nem egy vágyott állapot, de a „gondtalan” még szinte gyermeki fiatalság ezen utolsó napjait az idő – bármilyen is volt átélni – alapjaiban megszépíti. Arról már nem is beszélve, mennyi életre- szólóan meghatározó élmény gyökerezhet egy-egy érettségit követő bankettben. Minden osztályban legalább egy pár ekkor jön össze, és sok esetben ezek a kapcsolatok – legalábbis még „az én időmben” :-) - házasságban teljesedtek ki.

Úgyhogy hajrá, kitartás, „veletek vagyunk”, már csak pár nap, túl lesztek rajta, és beléptek az igazán nagybetűs életbe. Ahol aztán olyan élményekben lesz részetek, amelyekhez képest – és akkor most ezt pozitív értelemben kívánom – az érettségi eltörpülhet.