Hogyan születik egy beszéd?

Hozzávalók:

1. Apropó – nyílván, lehet elkezdeni szónokolni „csak úgy” is, bárhol, csak ez esetben elképzelhető, hogy furcsán néznek az emberre, ezért érdemes a megfelelő alkalom kiválasztására különös gondot fordítani. J
2. Felkérés – ez az elegáns megoldás. J Persze, léteznek olyan személyek is, akik olyannyira imádnak beszélni, vagy imádják, ha minden jelenlévő rájuk figyel (valószínű önértékelési zavar okán – de erről majd egy másik írásban J ), hogy kérés nélkül, önjáró önmenedzserként minden alkalmat kihasználva beszélni akarnak.
3. Gondolat – ez egyrészt lehet egyszerű is, hiszen az ember egy bizonyos kor felett szinte bármihez hozzá tud szólni , másrészt viszont a megfelelő - tehát alkalomhoz, hallgatósághoz illő - gondolat kiválasztása nem mindig tartozik a „gördülékeny” kategóriába.
4. Sorrend – nem árt, ha az elmondani kívánt gondolatoknak van köze egymáshoz, és „mintegy” következnek is egymásból, ami miatt a sorrendjük kitalálása elengedhetetlen része a folyamatnak. Ide tartozik a felépítés is, tehát hol, melyik gondolatnál szeretnénk egyebek mellett a csúcspontot megvalósítani, például.
5. Szöveg – a gondolatokat szövegformába kell önteni. Ez a pont is több alponttal rendelkezhet, de ennyire mélyen azért nem szeretnék „belemászni” a témába, mert a végén úgy fog tűnni, hogy értek hozzá…J
6. Retorika – ez nem szorul magyarázatra, röviden, elő kell adni a mondandónkat.

Namost, hogy ezt miért írtam épp ma? Mert az a megtiszteltetés ért, hogy a következő rendezvény végén, pohárköszöntőt mondhattam, mint házigazda. Ja, és most, hogy így leírtam a beszéd-születés folyamatát, bevallom, hogy a mai beszédem egészen máshogy született….de erről majd a beszámoló után.

Ma az Országos Mentőszolgálat megalapításának 65 éves jubileumi ünnepségét rendezték a Bartók Teremben. A szombathelyi ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Burány Béla úr, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is. Az elhangzott előadásokból megismerhettük a helyi hivatásos és egyesületi mentés történetét, a kezdetektől az első „Országos Mentő” fecskén át napjainkig. Dr. Puskás Tivadar polgármester – mint kifejezetten érintett :-) - bemutatta az eset-rohamkocsi szolgálat kezdeteit a mentőállomás megalapításáig, valamint kitért a Szombathely a segítés városa programra is. Az ünnepségen fellépett a szimfonikus zenekar Esterházy Quintettje, és Isis vonósnégyese mellett Horváth Csaba önkormányzati képviselő is József Attila Kései siratójával.  Szatmári Juli gyönyörűen énekelt, Prikazovics Ferenc rendkívül szuggesztíven adta elő a Weöres Sándor centenárium apropóján a költő Az éjszaka csodái c. versét. Seregély Krisztina - aki családi szálakkal is kötődik a Mentőszolgálathoz, hiszen édesapja 38 éven keresztül szolgált a szombathelyi állomáson – Händel áriát énekelt csodálatosan, végül a Jam Trió zárta az érdekfeszítő prezentációkkal gazdagított jubileumi hangversenyt.

 Tehát, hogyan született a mai beszédem? Jött egy darab gondolat, aztán meg a többi, ”magától”, „egyszer csak”, majd beültem a Bartók Terembe, ahol a rendezvény alatt további gondolatok adódtak a már meglévőkhöz. Végül az összesnek a felét mondtam csak el, mert annyira együtt éreztem a kicsit – amúgy természetes módon – hosszúra nyúlt gáláról kijövő emberekkel, akik kezükben a pezsgőspoharakkal pont már csak arra vártak, hogy az „igazgató úr” beszéde végén koccinthassanak, és olthassák szomjukat.

Azért az első, alapgondolatomat megosztom veletek, mert annyira szép! :-)

A cetli, amire felíródtak a gondolatok :-)

Rájöttem, hogy azért a rendkívül nagy szimpátiám és vonzódásom a mentők munkája iránt, mert rokon tevékenységet végzünk. Míg ők a testet, mi zenészek pedig a lelket gyógyítjuk! Rendületlenül, odaadással, szeretettel!